Nyitottam egy blogot,amelynek témája Sherlock Holmes.Sir Arthur Conan Doyle írásai alapján próbálom írni,de elhoztam a viktoriánus korszak-beli Sherlock Holmest és a többi szereplőt a 21.századba.Régi stílusban beszél,talán még úgy is öltözködik és viselkedik,de okostelefont,laptopot és elektromos pipát adtam a kezébe.
Akit érdekel,egy kis olvasás erejéig,nyugodtan nézzen be ;)
Nagyon örültem amikor megtaláltam az oldalt és nagyon elszontyolodtam, hogy má rnem frissül, mer tén is szépszerivel irogatok Sherlock ficeket és szívesen megismertem volna a többi írót ><" Azért hagyok itt egy buttont, hátha valaki ráakad majd <3
Nagyon szép az oldal, kár, hogy régóta nem frissül. Nekünk is készül egy Jeremy Brett Sherlock Holmesáról szóló oldalunk. Ha van kedved Fórumozni, cikket küldeni esetleg csak megnézni szeretettel várunk!
Sziasztok! Nem régen találtam erre az oldalra.Szuper!!!!! De már nem frissül soha? A Szerelmes detektívet szeretném végigolvasni, de nincs befelyezve! Lesz folytatása? Egyébként gratula az elkövetőjének ! Tímea voltam.
– Köszönöm! – kiáltotta boldogan, mert szégyenlősen eltávolodott példaképétől. Holmes ugyan úgy meglepődött ettől a hírtelem érzelemnyilvánítástól, mint „barátnője”, de nem mutatta ki zavarát.
– Azt hiszem, jobb, ha most hazamegyek, mielőtt apám észreveszi, hogy eltűntem. – mondta pirultan Lisa, de példaképe közbe szólt.
– Szó sem lehet róla! Fiatalhölgyek ne sétálgassanak késő éjjel, bármi megtörténhet. Jobb, ha itt tölti az éjszakát. – ajánlotta a detektív. Lisa csodálkozó és egyben megkönnyebbülő tekintettel nézett példaképére. Aztán hármasban megvacsoráztak. Holmes átengedte szobáját a lánynak, ő maga meg a kanapén heveredett le.
Az éjjel csöndes volt, egészen addig, míg éjfél felé Lisa felriadt álmából. Rémülten nézett körül a sötét szobában. Arcába temette arcát zokogott. Álmában ismét lejátszódott családja tragédiája, ami bár régen nem jelent meg álmaiban, most újra feltépődtek gyerekkorában szerzett sebek. Felkelt, a dolgozószoba felé lépegetett. Résnyire kinyitotta az ajtót, mozdulatlanul állt, figyelve a díványon szunyókáló nyomozót. Majd belépett. A kanapéhoz lépett, megemelte a pokrócot, Holmes mellé feküdt, mire az felnyitotta szemét, érezve, ahogy a kis, törékeny test bújik hozzá.
– Lisa? Mi baj? Nem tudd aludni? – vette észre a könnycseppeket a lány arcán.
– Csak egy rossz álom volt. Remélem nem haragszik, hogy ide jöttem?
– Nem! Dehogy! – mondta, ahogy gyengéden magához húzta, betakarta a bájos teremtést. Kezével óvatosan letörölte barátnője arcáról a könnyeket, átölelte. Majd mindketten elaludtak.
Hajnalodott, a nap első sugarai ébresztették fel Lisát, aki fáradtan emelte fel szemeit. Elmosolyodott, ahogy meglátta álmai detektívjét, ahogy még mindig mélyen alszik, és néha – néha horkolt. Ez azonban nem zavarta a lányt, hiszen már hozzászokott a horkoláshoz apja mellett. Felemelte fejét közelebb hajolt a férfihoz, arcon csókolta, majd mellkasára hajtotta fejét. Nem akart felébredni, nehogy leszálljon a rózsaszín felhők közül. A rajongás, amit eddig érzett a nagy detektív iránt szerelemmé vált. Semmi sem vehette el tőle ezt a csodás érzést, hogy Sherlock Holmes-szal lehet. Visszaaludt.
A nap már teljesen fent volt, mikor felébredt, de példaképe már nem volt mellette. Ekkor kinyílt az ajtó, Mrs. Hudson hozta be neki a reggelit.
– Good morning Miss. Brewster! – mondta, ahogy a kisasztalra tette a tálcát.
– Good morning Mrs. Hudson! Hová tűnt Mr. Holmes? – kérdezte félénken. – Korán elment, hogy megoldja végre az ügyet, amin mostanában nyomoz. Ő mondta, hogy ne ébresszem fel magát.
– Értem. – hajtotta le fejét kissé csalódottan a lány, de aztán halvány mosoly jelent meg arcán. – Holmes igazán figyelmes. – jegyezte meg halkan, majd reggelizni kezdett. Miután végzett, felöltözött, a detektív hálószobájába ment. Ott az ablakból nézte Londont, mélyen elgondolkodott. Váratlanul arca rémülté vált, ahogy meglátta, hogy apja közelít a Baker Street felé, meglehetősen fel volt indulva. Lisa pontosan tudta miért. Mr. Brewster nem tűrte, ha lánya nem azt teszi amit elvár tőle, de a detektíveket – különösen Sherlock Holmest – meg végképp ki nem állhatta.
A lány lesiet a lépcsőn, hogy eltűnjön a házból, mielőtt apja észreveszi. Azonban elkésett, Mrs. Hudson kinyitotta az ajtót, mire Henry Brewster berontott szegény házvezetőnőt hozzányomva a falhoz az ajtóval.
– Lisa hogy mertél ide jönni?! – vonta kérdőre lányát, ahogy meglátta a lépcsőn.
– Mindent megmagyarázok, de!...
– Semmi de! Most rögtön! – követelte a férfi önmagából kikelve, mire egy kéz érintette meg a vállát. Henry megfordult, és a főfelügyelő óriási termete magasodott fölé.
– Hátrább az agarakkal Mr. Brewster, én parancsolta ide a lányát, hogy ismerkedjen össze Sherlock Holmes-szal. Ha Lisa kisasszonyra akarja fordítani a haragját, fordítsa inkább énrám! – mondta James Johnson. A két férfi párpillanatig farkas szemet néztek egymással, majd Mr. Brewster dühös tekintettel nézett lányára, majd szó nélkül elment. Lisa megkönnyebbülten sóhajtott. Örült, hogy a főfelügyelő megvédte.
– Nagyon köszönöm, uram. – hálálkodott. James Johnson szigorú tekintette kissé meglágyult, majd ismét keményé vált.
– Miss. Brewster menjen haza a holmijáért! Egy ideig muszáj lesz itt tölteni a napjait. – parancsolta, azzal eltűnt. Mrs. Hudson úgy nézett a lányra, mintha magyarázatott várna tőle.
– Majd később Mrs. Hudson, hosszú. – sóhajtott kimerülten, majd elhagyta a Baker Streetet. Bár félt ismét összetalálkozni apjával, nem akarta meg tagadni a főfelügyelő utasításait. Az Oxford Streeten összepakolt, majd sietett vissza ideiglenes lakására. Apja hozzá sem szólt, csak haragos tekintettével nézett néha – néha rá.
Visszaérve a Baker Streetre Lisa izgatottan rendezgetett be egy üres hálószobába. Mérhetetlen boldogság öntötte el, hogy pár napig itt kell élnie példaképe otthonában. Ahogy végzett, elővette mappáját, amiben a cikkeket őrizte a nagy detektívről. Mindegyiket újra olvasgatni kezdte......................................................................
1984. November 23. Este volt, Lisa épp a Baker Streeten halad, mindenkép meg akarta ismerni Sherlock Holmest, a detektívet. De habozott, bár minden vágya, hogy példaképét nem csak a „Times”-ból ismerhesse, hanem személyesen is. Azonban félelem szorongatta gyomrát, olyan izgalom lett úrra rajta, mint amikor egy kezdő zsonglőr készül kilépni a színpadra, de lámpalázas, mégis ki kell lépnie, hogy legnagyobb álma valóra válhasson. Miss. Brewster is ezt érezte. Noha ismerte valamelyes a nagydetektívet az újságokból, mégis érezte a hiányát, és nem akart megelégedni a „Times”-ból kivágott cikkekből, - amiket Augusztus harmincadika óta gyűjtöget – mindent tudni akart Sherlock Holmes-ról.
Lisa felnézett. Ott állt a Baker Street 221/B ház küszöbjén, az ajtó előtt. Már csak egy karnyújtásnyira van, attól, hogy találkozhasson példaképével. Valahogy még sem tudott bezörgetni a kopogtatóval, és reszketve várta a fejleményeket. Az ajtó kitárult, és a házvezetőnő nézett rá őszinte kíváncsisággal.
– Good evening! – szólalt meg csöndesen – A nevem Lisa Brewster, és Mr. Holmes-szal szeretnék beszélni igen fontos ügyben. – mondta kissé határozottabban.
– Sajnos Mr. Holmes nincs itthon. – tájékoztatta a lányt a házvezetőnő. Lisa elszontyolodott. – De megvárhatja, ha akarja. – ajánlotta a hölgy, mire Miss. Brewster boldogan lépte át a küszöböt, és máris a szalonban találta magát.
– Bizonyára Mr. Holmes most is egy kalandos nyomozóútját járja Dr. Watsonnal. – jegyezte meg Lisa, amin Mrs. Hudson elcsodálkozott kissé.
– Valóban nyomoz egy ügyben. De ez is ritka alkalom, hogy felvilágosítást tudok adni a hollétéről, kisasszony. Általában csak elviharzik egy szó nélkül. – Lisa önkéntelenül elmosolyodott, hiszen tudta, hogy a nagy nyomozó kiszámíthatatlan, ha nyomozik.
– Mindig ilyen bizalommal behívja Mr. Holmes látogatóit? – kérdezte. – Hiszen itt megfordulhat mindenféle ember, ki tudja milyen szándékkal.
– Igaza van, azonban, ha meg nem haragszik, nagyon rokonszenvesnek találtam azonnal, ahogy megláttam. Márpedig nekem elég jó az emberismeretem.
– Az jó dolog. – jegyezte meg, csak úgy magának Lisa. – Ebben a pillanatban a bejárati ajtó kinyílt, és egy sürgető hang harsant fel.
– Teát gyorsan, Mrs. Hudson, különben éhen-szomjan veszek! – eljött az a perc, amire Lisa olyannyira várt. Holmes lépett a szalonba, de rögtön megtorpant, ahogy meglátta „bájos” látogatóját. Valami azonnal megfogta a szépséges teremtés láttán. Szíve hevesebben kezdett verni, tenyere izzadt, levegőt is alig kapott.
– Goog evening kisasszony! – szólította meg. A lány szégyenlősen viszonozta a köszöntést.
– Lisa Brewster vagyok Mr. Holmes!
– Örvendek a szerencsének Miss. Brewster. – mondta a detektív, majd gyengéden megfogta a kishölgy kezét, megcsókolta. Mélyen egymás szemeibe néztek. Valami fellángolt szívükben, és az a parányi parázs szikrákat szórt az egyre megsuhintó „kisszéltől”, ami első látásra megérintette őket.
– Én úgyszintén. De a barátaim egyszerűen csak Lisának szólítanak. – pirult el a lány.
– Igazán gyönyörű név, illik önhöz. – bókolt Holmes, mire a „bájos” vendég teljesen zavarba jött, mégsem tartotta tolakodónak példaképét. Ekkor lépett be Watson, aki meglepetten látta, hogy Holmes egy hölgy társaságával van. Lisa vele is megismerkedett, azonban lopva pillantgatott a detektív felé, aki ugyan úgy nézett néha – néha a lányra, de ha tekintettük találkozott, kissé elvörösödve az ellenkező irányba fordították fejüket. Watson alig vette észre ezt, nem törődött vele, megszólalt.
– Üdvözlöm kisasszony, megkérdezhetem, milyen ügyben van itt?
– Lisa Brewster a nevem, és halaszthatatlan ügyben jöttem.
– Nos, ha ennyire halaszthatatlan, akkor jobb, ha a dolgozószobámban beszélünk. – mondta Holmes, azzal előreszaladt, és előzékenyen kinyitotta a lány előtt az ajtót.
– Adja elő a problémáját Lisa, hátha segíthetünk.
– A rendőrség embere vagyok... – a detektív döbbenten nézett a kishölgyre.
– Igazából, az apám, Henry Brewster akarta, hogy a Scotland Yardhoz csatlakozzam, és parancsba kaptam James Johnson főfelügyelőtől, hogy jöjjek el, és győzzem meg magát, hogy megfigyelőként maga mellé vegyen, és tanulhassak öntől a rendőrség okulására. Azonban az apám, elégé ellenzi a dolgot, mert egy baleset miatt örökre meggyűlölte a detektíveket...
– Bocsánat, hogy félbe szakítom, de megkérdezhetem, hogy miféle baleset történt, hogy az édesapja megveti a magamfajtákat?
– Régen történt, hogy egy magánnyomozót fogadott fel az apám, hogy megmentse az anyukámat, de a detektív ügyetlensége miatt édesanyám meghalt, és a családom többi tagja is, csak én maradtam és az apukám. Hogy pontosan mi történt nem tudom, nagyon kicsi voltam. – sóhajtott fel kissé fájdalmasan, látszott, hogy kínzó emlékeket elevenített fel magában. Holmes megköszörülte torkát.
– Részvétem. De ha az édesapja ellenzi az ötletet, akkor miért?...
– Miért engem küldtek ide? Azért mert az én fejemből pattant ki az ötlet. Szóval nekem is kell végre hajtanom, James Johnson szerint. Kérem, hogy ne utasítson el, mert akkor kapni fogok az apámtól, ha megtudja, hogy mégis eljöttem.
– Gondolom, hogy James Johnson nem tűr ellent mondást, még akkor sem, ha Mr. Brewster ellenzi a dolgot. Értem. – gondolkodott – Nos, azt hiszem, teszek egy próbát. – mosolyodott el Holmes, mire Lisa örömében a detektív nyakába ugrott.
– Köszönöm! – kiáltotta boldogan, mert szégyenlősen eltávolodott példaképétől. Holmes ugyan úgy meglepődött ettől a hírtelem érzelemnyilvánítástól, mint „barátnője”, de nem mutatta ki zavarát.
Január huszonhetedike volt, Sherlock Holmes a Brewster birtokra ment. Ott négyszemközt beszélgetett Lord Brewsterrel, akitől megkérte Duphny kezét.
A lány a szobájában pihengetett, mikor barátja belépett.
– Sherlock! – fordult meg meglepetten Dulcinea, a detektívre nézett. Holmes nem mondott semmit, magában mosolygott. Zsebébe nyúlt, valamit kivett belőle. Letérdelt barátnője előtt, gyengéden megfogta a kezét, Duphny legnagyobb meglepetésére.
– Kedvesem, elfogadod tőlem ezt a gyűrűt, mint zálogát, most kezdődő életünknek? – kérdezte, ahogy szétnyitotta kezét, tenyerén egy jegyűrű volt.
– Boldogan señor Holmes. – kuncogott a lány, azzal átkarolta detektívje nyakát örömében. Ajkuk összeforrt boldogságukban, de az idilli pillanatot egy hang törte meg.
– Dulci, ha már úgy is férjhez mész, enyém lehet a szobád? – kérdezte Pedro, az ajtóban állva. – Mindig is vágytam egy két szobára. – jegyezte meg kuncogva, egészen addig, amíg egy vasmarok nem érintette a vállát.
– Pedro! Nem illik leskelődni egy úriembernek. – rángatta ki Duphny szobájából Pedrot Sir Brewster, így a jegyesek egyedül maradtak. Dulcinea és Shrelock halkan nevetgéltek, ahogy szerelmesen ölelgették, csókolgatták egymást.
Teltek a hónapok, Lord Brewster néha – néha hagyta, hogy lánya napokat töltsön a Baker Streeten, hogy Duphny hozzá szokjon az új környezetéhez. Ez nem zavarta Lordot, hiszen tudta, hogy Sherlock Holmes nem fog olyasmit tenni Duphnyval, amit még nem lenne szabad az esküvőig.
Egy este Dulcinea a vőlegénye ágyán aludt, már nagyon mélyen, amikor Holmes visszatért otthonába. Jövendőbelije mellé feküdt. A lány az oldalán feküdt, háttal a detektívnek, így Sherlock nem ért hozzá, nem akarta felébreszteni.
Ám ekkor Duphny félálomban megfordult, fejét Holmes mellkasára helyezte, kezét szintén a mellkasra fektette. Sherlock szíve hevesebben kezdett verni. Szívesen megszeretgette volna jegyesét, azonban tudta, hogy nem lenne helyes. Habozott, nem tudta, hogy az eszére vagy az érzelmeire hallgasson. De nem sejtette, hogy Duphny ébred van, és csak rá várt. A lány megjátszva, hogy most kelt fel, fáradtan nézett vőlegényére.
– Sherlock? – suttogta.
– Duphny my darling. – Holmes óvatosan magához húzta, gyengéden átölelte jegyesét, arcon csókolgatta. A detektív boldogságot érzett, hogy karjaiban tarthatja menyasszonyát. Hosszasan ölelgették, csókolgatták egymást, ahogy a mámoros érzés egyre fellángolt szívükben.
Augusztus harmincadikán volt a várva várt nap. Sherlock és Dulcinea boldogan mondták ki az „igent”.
Este Holmes igyekezett megvalósítani tervét. Minden apró részletre odafigyelt. Mrs. Hudson már kész volt a vacsorával, Duphny még nem ért vissza Watsonnal. A detektív a hálószobájába ment, hogy mindent előkészítsen az alkalomra.
A Baker Street gyertyafényben úszott, mikor Dulcinea visszatért. Watson most Mrs. Hudsonnal ment el, hogy ne zavarják a fiatal házaspárt.
Duphny sehol sem látta férjét, a konyhába ment. Fürj pecsenye szarvasgombamártással és egy üveg tokaji volt. Két gyertya és két hosszú szárú talpas pohár állt az asztalon.
– Ez meg mi? – csodálkozott el a lány, mire férje jelent meg az ajtóban.
– Csupán egy kellemes meglepetés van készülőben. – súgta párja fülébe. Holmes estélyi öltönybe volt öltözve. Felesége meglepetten nézett rá. Vacsoráztak, miközben csendesen megbeszélik közös életüket. Egy idő után Holmes elhallgat, majd zavartan megszólal ismét.
– My darling, gondolkodtam...
– Valóban?! Mikor nem? – kuncogott Duphny, majd arca elkomolyodott. – Tényleg, miről? – Sherlock megköszörülte torkát.
– Dulci, gyereket szeretnék tőled. – Holmes elvörösödött a saját szavaitól, úgy érezte hiba volt ezt megmondania. Párja szintén elpirult, csend lett.
– Lehet róla szó. – egy huncut fény csillant fel szemeiben. A detektív elmosolyodott, felállt, megfogta párja kezét, a mosdóba ment.
A forró kádfürdő után az ágyon pihengettek. Duphny férjéhez bújt, majd dörgölőzni kezdett hozzá, cicázott detektívjével. Sherlock nem sokáig kérette magát, magához húzta feleségét, csókolgatni kezdte az arcát, majd a nyakát, gyengéden szeretgetni kezdte. Most minden vágya az volt, hogy gyöngéden kényeztesse feleségét. Lágyan simogatta nője hófehér hátát, cirógatta selymes gesztenye barna haját, csókolgatta nyakát. Szerelmesen egymáshoz simultak. A mámoros érzés elborította szívüket. Egész éjjel szeretgették, kényeztették egymást.
A hajnal első fényei hatoltak át az éjszakai Londonon. A nap sugarai ébredésre kényszerítették a szerelmeseket. Sherlock elsőként nyitotta fel szemeit. Párjára tekintett, majd óvatosan magához húzta, hogy ismét karjaiban érezhesse, mint éjjel.
Ekkor Dulcinea szeme megreppent, fáradtan férjére nézett.
– Good morning, my darling! – mosolyodott el a detektív.
– Buenos días, marido mio. – kuncogott Duphny, ahogy férjéhez bújt. Fejét Sherlock mellkasára helyezte. Tovább pihengettek. Azonban egyikük sem sejtette, hogy Dulcinea kistitkot őriz az éjszaka óta. A kis asztalon állt az üres tokaji a két pohár mellett, ami arról árulkodott, hogy az éjjel nagy volt a tivornyázás.
A nap teljesen előjött, mikor Mrs. Hudson a reggelivel Watson meg a „Times” újabb számmával akart rájuk nyitni, de az ajtó zárva volt és a kilincsre volt akasztva Holmes vadászsapkája. Ezekből a jelekből Watson meg a házvezetőnő sejtette, hogy most jobb, ha nem zavarják a fiatal házaspárt.
A nappaliban Watson kedvenc foteljébe ült, olvasgatni kezdte az újságot. De valahogy sehogy sem tudott az újságra koncentrálni. Nem értette, hogy barátja, hogy vehette el Dulcineát, amikor Duphny nemes rangú. Furcsállta még a korkülönbséget, hiszen Dulcinea épp hogy csak tizenkilenc volt, Sherlock meg huszonkilenc volt.
– Good morning, Watson! – lépett be a detektív a nappaliba.
– Magának is Holmes! – fordult barátjához. A detektív szó nélkül kikapta a kezéből az újságot olvasgatni kezdte az ablak mellett, pipázgatva. Amikor párja megjelent, még mindig a világoskék hálóinget viselte.
– Milyen kicsi a világ, nem igaz Sherlock? – kérdezte édes hangján. Holmes mosolyogva bólintott, szerette párja humorérzékét.
Duphny odalépett hozzá, kivette a szájából a pipát, arcon csókolta. A lányt nem zavarta, hogy Watson látja őket, de nem feszítette tovább a húrt. Nem akarta, hogy túl érzelmes nőszemélynek tartsák. Holmes belekezdett kémiai kísérleteibe, mikor Mrs. Hudson lépett be.
– A teája, Mr. Holmes. – mondta, de a detektív mintha meg se hallotta volna. – Bocsánat, de ez kezd kihűlni.
– Köszönöm, Mrs. Hudson. A tea várhat, de én nem... Még egy kis ammónium. – folytatta kísérleteit Holmes. Párja a háta mögé lépett, onnan figyelte a kémiai kísérletet. Sherlock lopva arcon csókolta Duphnyt, majd gyorsan visszafordult a lombikokhoz, mintha mi sem történt volna.
– Te gazember. – suttogta Dulcinea, ahogy viszonozta a lopott csókot.
– Dulci, lépj hátrább! – szólt a detektív. Mindketten hátráltak, mielőtt a kémiai kísérlet felrobbant volna. – Ez az! – kiáltotta, azzal jegyzetelni kezdett.
Reggelizni kezdtek, mikor egy kellemetlen külsejű fiú zavarta meg őket. Thomas Scott volt az, Duphny korábbi udvarlója. Kövér, köpcös alakja, vastag bajuszos volt.
– Csak voltan Miss. Brewster, már Mrs. Holmes a nevem. És nagyon szépen megkérlek, ne kiabálj, nem vagyok süket.
– Hogy mehettél hozzá egy semmirekellő, nincstelen detektívhez?! – hangoskodott még mindig.
– Könnyen! – vágta rá Duphny. – Szeretem őt, ő is szeret engem, és nem is kell ennél több. – Dulci belekortyolt teájába. Thomas forrt mérgében, nem tűrte, ha egy nő visszautasítja, vagy ha nem vesz róla tudomást.
– Egy biztos, hogy egyszer az enyém leszel Dulcinea.
– Már megbocsáss, de ne beszélj úgy rólam, mintha egy tárgy lennék, amit kisajátíthatsz magadnak. Ki tudsz menni egyedül, ugye? Remélem, tudod hol az ajtó. – Thomas elvörösödött mérgében, azzal dühösen bevágta maga mögött az ajtót, ahogy eltávozott.
– Ez aztán az „úriember”. – jegyezte meg Mrs. Hudson.
Teltek a napok, míg egy reggel Sherlock felébredt. Párjára tekintett, aki még aludt. Duphny halk susogását hallgatta, óvatosan cirógatta felesége arcát... Dulci félálomban bújt közelebb hozzá.
Holmes felkelt, otthagyta Duphnyt. Magára vette köntösét. Már lefelé ment a lépcsőn, mikor Mrs. Hudsonnal találta magát szemben.
– Mr. Holmes Duphny ébren van? – kérdezte a házvezetőnő.
– Még nem, miért?
– Mert felvinném neki a reggelijét.
– Hagyja csak, majd én felviszem Dulcinak. – szólt Holmes, és már vette is ki a tálcát a házvezetőnő kezében. Mrs. Hudson nem mondott semmit.
A detektív visszament szobájába. Duphny épp ébredezett, ahogy érezte, férje nincs mellette.
– Good morning, my darling!
– Buenos días, Sherlock! – ült fel ágyán Dulcinea. – Csak nem azt akarod mondani, hogy nekem csináltad a reggelit? Ez nagyon kedves tőled! – erre Holmes zavarba jött, csöppet elpirult.
– Nem, nem én csináltam a reggelit, hanem Mrs. Hudson, én csak felhoztam neked. – javította ki párját, ahogy az ágyra tette a tálca reggelit.
– Vicces lenne, ha te csinálnál reggelit, és nem Mrs. Hudson. – mosolyodott el a lány. Férje azonban más dolgokra gondolt, elvörösödött, majd megköszörülte torkát.
– Mondd csak kedvesem, állapotosnak érzed magad? – kérdezte, de ahogy kimondta olyan vörös lett, mint a rák. Duphny is elpirult ettől.
– Hát... Még nem tudom megítélni, de remélem, hogy az vagyok. Különben is, rendkívül erőteljes voltál a nászéjszakánkon. Biztosan lesz gyerekünk. Remélem kislány lesz. – mosolyodott el magában Duphny.
– Én kisfiút szeretnék, de azért nem veszünk majd össze. – hajolt közelebb feleségéhez Sherlock, hogy megcsókolhassa. Erre Dulcinea megmarkolta férje hálóingének gallérát, magához húzta.
– Azt ajánlom is. – kuncogott, majd ajkuk lágyan összeért. Holmes ravaszul elmosolyodott, fejében megfordult valami. Odébb tolta a tálcát, karjaiba vette feleségét, gyengéden leterítette, csókolgatni kezdte a nyakát. Duphny az oldalára fordult, nevetgélni kezdett. Egész teste megborzongott, ahogy férje a hátához ért. A detektív szorosan tartotta karjaiban párját. Azonban az idilli pillanatot ajtónyitódás zavarta meg. Watson lépett be rajta. Sherlock gyorsan eltávolodott Duphnytól, de az még mindig kacarászott.
– Bocsánat! – nyögte ki Watson azzal sietve kiment.
– Szerintem láss hozzá a reggelihez, mert még kihűl. – emelkedett fel az ágyról Holmes, magára hagyta párját.
– Köszönjük señor Watson. – mérgelődött magában a lány, amiért Watson megzavarta őket.
A nap magasan állt, mikor a detektív párjához fordult.
– Rossz hírem van kedvesem. – kezdett mondanivalójába, kissé lehajtotta fejét. – Lestrade elmondta, Moriarty már megint kirabolta a múzeumot. El kell mennem. – erre Duphny is elszomorodott.
– Ez nem igazság! Pedig úgy volt, hogy elviszel ebédelni egy étterembe! – nézett csalódottan.
– Hogy tudsz engem elviselni ezek után? – kérdezte kissé gondterhelten.
– Hát... Elvégre én akartam egy privát nyomozóhoz hozzá menni. Detektív vagy, és annak ez a dolga. – kuncogott Dulcinea, majd szájon csókolta férjét... Holmes viszonozta párja csókját.
– Köszönöm, hogy megérted. De csak ennyi a vonzerőm? – kérdezte ironikusan.
– Nem. Szívdöglesztő eszed van. – kuncogta a lány, majd kiment, az ajtóban megállt, férjére kacsintott, azzal eltűnt az ajtóban.
Sherlock elmosolyodott. Örült, hogy felesége ennyire megértő, és nem csinál bolhából elefántot semmiből. A detektív felkapta kabátját, elment Watson társaságával.
Duphny gyorsan hozzá szokott férje szokatlan életéhez. A Baker Streeten maradt, és csak néha – néha tért vissza a Brewster birtokra, hogy meglátogassa az apját, a bátyját és legjobb barátnőjét Sarah Smitht.
Teltek a hónapok, Duphny hasa egyre gömbölyödött, aminek nagyon örült a fiatal házaspár.
Egy este Holmes gondterhelten tért vissza a Baker Streetre. Felesége szeretettel várta. Átölelte, hozzásimult. A detektív viszonozta, majd eltolta magától párját.
– Dulci kedves, el kell hagynod Angliát. – mondta.
– De... Én nem szeretnélek itt hagyni téged. – válaszolt a lány. Bár megtanulta, hogy sose kérdezze férjét, ha veszélyes ügyekről van szó, most szívesebben kérdezősködött volna, de nem lehetett.
– Pedig muszáj. Moriarty az életemre tör, és nem akarom, hogy te is belekeveredj. Menj, szedj össze mindent, ami kell! – utasította nejét, mire az szótlanul engedelmeskedett. Sietve összeszedte holmiját. Majd a hátsó ajtón mentek ki. Egy lovas kocsiba ültek, ami a Viktória pályaudvarra hajtott.
Holmes ismét párjához fordult.
– Duphny, jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el. A pályaudvaron lesz a bátyád, Pedro, ő fog elvinni Barcelonába, de amint odaértettek, legyetek mindig mozgásban. Nem tudni, hogy Moriarty figyelni fog-e titeket, de jobb lesz, ha összevissza mentek Spanyolországban, hogy elkerüljétek. Lehet, hogy nem látom majd, ahogy a kisbabánk megszületik, de legalább biztonságban lesztek. Sürgönyökön keresztül tartjuk a kapcsolatot, de legyén nagyon óvatos.
– Az leszek Sherlock. – mosolyodott el Dulcinea. Megfogta férje kezét, a hasára tette. Holmes elmosolyodott, ahogy érezte a magzat mozgolódását.
– Már most nagyon mocorog, Watson szerint még három hónapom van hátra. – kuncogott.
– Már nagyon várom, remélem kisfiú lesz. – erre Duphny felkacagott.
Chiquitita fekete bőrcsizmát, lovaglónadrágot, rövid karimájú sombrerót, gumikesztyűt, rövid kis fekete kabátot viselt, arcát fekete kendő takarta. Kalapján vörös rózsa díszelgett. Ostorát lóbálta kezében.
Don Juaquin Murrieta García
Dulcinea Carmencita Omedes
Juanita Murrieta Carmencita/Chiquitita, De La Rosa Negra
– Még rám sincs ideje, señor Holmes? – a detektív összerezzent az ismerős hang hallatára, megfordult.
– Miss. Brewster! – odalépett a lányhoz, megfogta a kezét, csak hogy érezhesse. – Kegyedre mindig van időm. – mosolyodott el, majd intett a házvezetőnőnek, hogy az elmenjen. – Úgy örülök, hogy látom, Duphny.
– Hát még én. – a lány arcon, majd szájon csókolta barátját. Kuncogott. Holmes szívében újra fellángoltak érzelmei, magához szorította barátnőjét, már épp készült viszonozni a csókot, mikor Pedro lépett a szobába. A két szerelmes eltávolodott.
– Ő a bátyám, Don Pedro. – mutatta be testvérét. A detektív ugyan úgy üdvözölte Pedrot, mint Henry Brewstert.
– A húgom sokat mesélt magáról, már szinte a példaképének tartja. – szólt Pedro. – Remélem nem ez a hálószoba. – nézett kissé gyanakvóan Holmesra.
– Nem, ez a dolgozó szobám.
– Ajánlom is. – jegyezte meg halkan gúnyos hangon.
– Tessék?! – nézett értetlenül Pedrora, nem értette tisztán mit mondott. Duphny érezte, ha nem lép közbe, még baj lesz ebből. Testvéréhez fordult.
– Por favor Pedro, megnéznéd, hogy el hoztam-e a retikülöm? – kérte bátyját, csak hogy odébb álljon.
– Persze! – vette a lapot Pedro, azzal kiment.
– Na, végre. – gondolta magában Duphny, a detektívhez fordult, átkarolta a nyakát. Holmes megcsókolta barátnőjét, ölelgetni kezdte. Szorosan egymáshoz simultak. Sherlockban egyre hevesebb érzelmek lángoltak fel. Gyengéden cirógatta a lány haját, ahogy az a karját simogatja. Orrát megcsapta Duphny édes illata. Már a nyakát csókolgatta, mikor észbe kapott, elengedte.
– Bocsáss meg Duphny, ezt nem lenne szabad. – mentegetőzött. A lány a karjaiba bújt vissza, arcon csókolta barátját.
– Ugyan mit? – kuncogott.
– Ne haragudj Dulci, de ez nem lenne tisztességes tőlem, amíg nem k$érem meg a kezed.
– Hát akkor meg mire vársz? – a detektív elvörösödött.
– Duphny ez nem megy ilyen könnyen. Én nem tudnám megadni neked mindent, amit kellene, és túl jó vagy hozzám. Te nálam ennél többet érdemes...
– Nekem te is megfelelsz, és nem hiszem, hogy több kellene nálad.
– Duphny, te Lord Henry Brewsternek vagy a lánya...
– Azért nem akarsz elvenni, mert én magasabb rangú vagyok?! – kérdezte kissé ingerülten.
– Azért is, meg aztán én nem vagyok gazdag, mint a te családod. Úri hölgy vagy, és biztosan a finom dolgokhoz szoktál. Nem ahhoz, hogy egy detektív mellett élsz egy kis lakásban...
– Ugyan! Le tudok mondani a luxusról!
– Persze, most ezt mondod, de mi lesz később, ha elvettelek. Nem tudom megadni neked a kényelmes életet.
– Nekem ott leszel te, Sherlock. – mosolyodott el Duphny, azzal kedvesen arcon csókolta barátját.
– Duphny... – ölelte magához a lányt, de mielőtt megcsókolhatta volna, az ajtó kinyílt, Pedro lépett be rajta.
– Dulcinea, ideje indulnunk. – a lány bólintott, ismét arcon csókolta a detektívet búcsúzásként, majd testvérével elhagyta a Baker Streetet. Holmes elgondolkodott. Ha barátnőjének nincs ellenére a házasság, akkor mégis mire várhat. Még ő maga sem tudta, de várt valamire.
– Nézzen csak föl, Mr. Holmes. – egyszerre néztek fel az ajtó fölött lógó fagyöngyre. – Tudja, mit jelent ez? – huncut mosoly húzódott el az arcán. Holmes zavarba jött, csöppet elvörösödött. Visszafordult Dulcineához. Készült arcon csókolni, de az utolsó pillanatban Duphny barátja felé fordította fejét, ajkuk összeért, egy forró csók csattant el... A detektív teljesen elvörösödött, érzelmei még jobban fellángoltak, és mire észbe kapott, már ölelgette, csókolgatta szíve hölgyét. A lány átkarolta a nyakát, viszonozva a szenvedélyes csókokat...
Hirtelen lépések hangja zavarta meg a romantikus pillanatot. Duphny sietve eltolta magát, mielőtt az ajtó kinyílik, és apja meglátja őket.
– Duphny! Jó, hogy haza jöttél, és ki ez az úr melletted? – kérdezte Henry Brewster, ahogy gyanakvóan végig mérte az „újabb” udvarlót.
– Ő Sherlock Holmes. Egy tolvaj ellopta a retikülömet, de señor Holmes visszaszerezte, és hazakísért.
– Örvendek Mr. Holmes! – rázott kezet Sir Brewster a detektívvel, most már úgy nézett rá, mint egy jó ismerősre.
– Én is örülök, hogy megismerhetem Mr. Brewster. – mosolygott Sherlock Holmes. – De most, ha megbocsájtanak, mennem kell. Good night, uram. Duphny, remélem, még találkozunk. – fordult vissza barátnőjéhez, ismét kezet csókolt neki, azzal elment.
– Buenas noches! – kiáltott utána Dulcinea, Holmes egy utolsót intet, mielőtt eltűnt a sötétben.
– Rendes dolog volt Mr. Holmes-tól, hogy hazahozott. Fiatal hölgyeknek nem kéne késő este az utcán kószálniuk. – jegyezte meg szárazon Lord Brewster, még mindig nem tetszett neki, hogy egyetlen kislánya idegenekkel barátkozik.
Angol úri hölgyként nevelte fel lányát, de Dulcineában meg marad spanyol anyjától örökölt könnyedsége, amitől sosem lett olyan természetű, mint az angolok. Akármennyire jól szabályozott nevelést kapott, spanyol vér csordogált ereiben. Kalandvágyás, kíváncsiság, merészség, vakmerőség, ezek a tulajdonságok tették Dulcineát furcsává Londonban, de egyben különlegessé is, hogy egy angol nemes családba született.
Carina Carmencita, Lord Henry Brewster felesége meghalt, mikor harmadik gyermekét hozta világra, de a csöppség sem élte meg a más napot. Dulcinea akkor tizenöt éves volt, nehezen viselte anyja halálát, és akkor költözött öt évvel idősebb bátyjával, és édesapjával Londonba. Barcelonában Mr. Brewstert minden Carinára emlékeztette, nem tudott volna tovább élni Spanyolorrságban. Ezek után Dulcinea kénytelen alkalmazkodni az angol életmódhoz, bár nehezére eset, hogy ne spanyolként viselkedjen. Lord Brewsternek sok gondja volt lányával, mint fiával, de sosem bánta meg, hogy egy spanyol hölgyet vett feleségül.
Mr. Brewster mélyen elmerült gondolataiban, arról elmélkedett, hogy vajon Sherlock Holmes hozzáillik-e Dulcineához, vagy sem.
– Hola Dulci! – üdvözölte húgát Pedro. A fiú felkapta Duphnyt, megpörgette, magához szorította, de olyan erősen, hogy a lány már szabadulni akart az ölelésből.
– Pepe! Engedj el, még összetörsz! – kiáltott Dulcinea, mire bátyja letette, eltávolodott tőle.
– Lo siento Duphny, lo siento. – fogta vissza boldog kitörését, hiszen már aggódott testvérét.
– Pepe, az ölelésed felér egy fojtással. – jelentette ki megjátszott gúnnyal. Kuncogott. Már majdnem beszélgetésbe kezdtek, mikor egy cselédlány közbe szólt.
– Jöjjenek, kész a vacsora!
– Köszönjük Sarah. – intett Lord Brewster, azzal lánya felé fordult. – Duphny mindent el kell mondanod erről a Sherlock Holmesról. Az elejétől a végéig.
– Sí padre! – bólintott Dulcinea. Vacsora közben nem csak apja, de Pedro is faggatta az új udvarlóról. A lány elkezdte mesélni találkozását a detektívvel, de nem beszélt érzelmeiről és a fagyöngy alatti csókolózásról. Úgy gondolta, jobb, ha családja még nem tud ezekről. Elmondta, hogy Mr. Holmes milyen udvarias volt hozzá, egy igazi gentleman.
Az apja és bátyja egyre kíváncsiabbak lettek, és tovább faggatóztak, de Duphny nem mondott többet a detektívről, csak amit tudott. Már évekkel ezelőtt hallott a híres detektívről, de eddig még sosem találta vonzónak vagy érdekesnek. Egy magába forduló magánnyomozónak tartotta, de amint találkozott vele, egy sármos, szeretetreméltó úriembert látott benne, az, az egyetlen valaki, akinek sikerült meghódítania a szívét.
Eközben a Baker Streeten, Sherlock Holmes mélyen elgondolkodott, Dulcinea járt a fejében. Az asztal mellett ült egy széken, merengve kezével tartotta fejét, az asztalra támaszkodva könyökét.
– Holmes! – kiáltotta Watson, mire barátja felébredt gondolataiból.
– Ööö... Igen?!
– A vacsorát feltétlenül meg kell kóstolnia, Mrs. Hudson ma igazán ki tett magáért. – tömte magába vacsoráját Watson.
– Valóban nagyon finom, de majd később megesem. – állt fel az asztaltól Holmes, a szobájába ment. Pipázgatva állt az ablakban, mélyen elmerengett. Nem értette, hogy mik ezek az új érzelmek, amik fellángoltak, valahányszor Duphny jutott eszébe. – Ez nevetséges. – gondolta magában, hiszen nem lehet szerelmes, ahhoz ő túl kiegyensúlyozott. Nem tudna helyet szorítson egy hölgynek az életében. De mégis arra vágyott, hogy Duphny vele lehessen egész életében. Érzelmei összezavarták, nem tudta mihez is kezdjen.
Teltek a hetek, Sherlock Holmes napról – napra meglátogatta Duphnyt, amikor csak tudta. Igyekezett udvarolni neki, de még soha nem volt dolga fiatal hölgyekkel. Dulcinea boldognak érezte magát barátja közelében, de vidámsága akkor sem szűnt meg, mikor a detektív elment vagy nem látogatta meg.
Egy este Duphny arra kérte apját, engedje el a Baker Streetre, de Lord Brewster csak Pedroval engedte el, hiszen még mindig úgy féltette lányát, mintha még kisgyermek lenne. Dulcinea bátyja társaságában ment el a Baker Streetre.
A dolgozószobában Holmes épp a kémiai kísérleteivel foglalatoskodott, mikor Mrs. Hudson jelent meg az ajtóban.
– Mr. Holmes egy fiatal hölgy keresi magát.
– Most nincs időm, nem érek rá...
– Még rám sincs ideje, señor Holmes? – a detektív összerezzent az ismerős hang hallatára, megfordult.
1984. november huszonharmadikán a nap esteledett, a szél alig fújt, kellemes őszi idő volt. Sherlock Holmes sétálgatott a Baker Street felé. Mélyen elmerült gondolataiba, mikor hirtelen egy sikolyra emelte fel fejét. Egy zsebtolvaj kapta ki egy fiatal nő kezéből a kis kézitáskát. A detektív közbe avatkozott, visszaszerezte a hölgy retiküljét, a tolvajt sajnos futni hagyta.
– Parancsoljon kisasszony. – nyújtotta a kézitáskát a lánynak.
– Muchas gracias señor. – a hölgy mosollyal jutalmazta hősét, majd kezet nyújtott. – Miss. Dulcinea Brewsternek hívnak, de Angliában mindenki csak Duphnynak szólít. – Holmes kezet rázott Duphnyval.
– Örvendek Duphny, a nevem Sherlock Holmes.
– Részemről a szerencse señor Holmes. – a lány ismét megcsillogtatta mosolyát, amitől a detektív zavarba jött, kissé elpirult.
– London veszélyes tud lenni, a fiatal hölgyek számára. Megengedi Miss. Brewster, hogy hazakísérjem? – ajánlotta Holmes, azzal karját nyújtotta a lánynak.
– Persze! – vonta meg vállát Duphny, majd belé karolt, fejét a detektív vállára hajtotta. Már az első pillanattól gyengéd érzelmek lobbantak fel szívükben. Miss. Brewster már így is elég könnyen barátkozott, de most olyan könnyed volt, ahogy egy spanyol lány. Sherlock Holmes meg még soha nem érzett érzelmeknek engedelmeskedve közeledett a fiatal úri hölgyhöz, pedig eddig még egy nő sem érdekelte, és most egyszerre vágyik rá, hogy Duphny közelében maradhasson.
Le nem vette szemét barátnője gyönyörű zöld szemeiről, ami most borostyán árnyalatot öltött a lemenő nap utolsó sugaraiban.
Barátságos beszélgetés közepette sétálgattak, egészen addig, amíg a Brewster birtok közelébe nem értek. Duphny barátjához fordult, megérintette karját, mélyen a detektív fekete szemeibe nézett, megszólalt édes hangján.
– Jobb, ha innen egyedül megyek, az apám nem szereti, ha idegenekkel vagyok.
– Az meg lehet Miss. Brewster, de nem lenne úriemberhez méltó, ha nem kísérném egészen a háza ajtóig kegyedet. – Holmes nem engedte el barátnője karját, mosolyogva kísérte a Brewster házhoz. Mindketten megálltak a küszöbön az ajtóban. Duphny megborzongott egy hűvös szellőtől. Holmes gyengéden magához húzta, szorosan átölelte, hogy felmelegítse a lányt. Duphny nem jött zavarba, hiszen spanyol származásának köszönhetően nem volt se hűvös, se távolságtartó a természete, mint az angoloknak.
A detektívet mámoros érzés töltötte el, ahogy karjaiban tarthatta barátnőjét, érezhette édes illatát, selymes barna haját, törékeny testét... Ám felnyitotta szemét, észbe kapott, hogy kicsit túl hosszú ideig tartja karjaiban Dulcineát, elengedte, eltávolodott tőle.
– Bocsásson meg Duphny!... Nem akartam!... – mentegetőzött. – Good by, Miss. Brewster! – gyengéden megfogta barátnője kezét, megcsókolta. Már fordult volna el, mikor a lány megszólalt.
– Nézzen csak föl, Mr. Holmes. – egyszerre néztek fel az ajtó fölött lógó fagyöngyre. – Tudja, mit jelent ez? – huncut mosoly húzódott el az arcán. Holmes zavarba jött, csöppet elvörösödött. Visszafordult Dulcineához. Készült arcon csókolni, de a
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
