Sherlock Holmes, a mesterkopó & Chiquitita, a fekete rózsa
1. Chiquitita, a fekete rózsa
1914. Augusztus harminc estélyén a 221/B Baker Streeten Watson kedvenc karosszékében üldögélt, olvasva a Times-t. Miközben barátja kémiai kísérleteket végzett.
– Holmes ezt hallgassa meg! Chuquitita már megint elcsent egy fontos iratot, de nem tartotta meg, és...
– Milyen tolvaj az ilyen, hogy ellop valamit, és aztán visszaadja a tulajdonosnak. Érthetetlen! – bosszankodott a detektív. – Majd utána nézzek ennek a különös tolvajnak, de most ügyfelet várok, Don Juaquin Murrieta-tól, egy spanyol nemes úr jön, hamarosan. – Watson elgondolkodott.
– Azt hiszem, hallottam róla valamit, hogy ő egy volt spanyol nagykövet és a lánya, Juanita. Ő húsz éves.
– Az ön megfigyelése mindig kitűnő a gyönyörű hölgyeket illetően.
– Mindig jó következtetésre jutok gyönyörű lányok jelenlétében.
– Nyilvánvaló kedves Watson. – mondta Holmes, ahogy kinézett az ablakon. Látta, hogy egy lovas kocsi áll meg az ajtójuk előtt. – Azt hiszem itt is van az ügyfelünk. – sóhajtott, ismét pöfékelt.
Pár pillanat múlva Don Juaquin Murrieta és Juanita lépett a dolgozószobába. Don Juaquin izgatott, nyugtalan volt, látszott rajta, hogy idegei egy cérna szállón vannak.
Lánya, Juanita ruhája vérvörös volt, fekete áttetsző kis mintákkal, haja hosszú sötétbarna hullámos volt, szemei smaragdzölden csillogtak, karcsú alakja még inkább kiemelte szépségét. Még a detektív is felfigyelt erre a gyönyörű tüneményre, nem csak Watson.
Don Murrieta megköszörülte torkát, majd egy levelet nyújtott át a detektívnek. Holmes gyorsan átfutotta a szöveget.
„Kedves Mr. Murrieta
Ha nem akarja, hogy a drágalátos népes családja véletlenül elvesszen a földszínéről, azt ajánlom, fizessen fejenként ezer fontot családja minden egyes tagjáért.
Moriarty professzor”
– A levél a ma reggel jött, és nem tudtam mit tegyek. Nincs annyi pénzem, hogy minden családtagomat megmentsem vele. Hogy megvédjem a Murrieta famíliát szétoszlatom, és a lányomat készülök biztonságos helyen hagyni. Ezért is jöttem magához señor Holmes. – mondta Don Juaquin tört angolsággal.
– Bölcs döntés volt, hogy szétszélesztette a családját...
– Estére biztosan Spanyolországban lesznek, de előbb Juanitát hagynám itt, mielőtt én is el tűnök. – Holmes megdöbbent ezen. Látszott rajta, hogy kissé nehezére eszik leküzdeni ellenszenvét a nőkkel szemben, de belátta, hogy semmit sem tehet, muszáj lesz egy ideig védelmeznie Juanita Murrieta Carmencitát.
Don Juaquin ott hagyta lányát, megkönnyebbülten távozott a Baker Streetről.
Amikor Sherlock Holmes meg Juanita egyedül maradt a detektív alaposabban szemügyre vette a gyönyörű teremtést. A lány tíz évvel fiatalabb volt nála. Még az ő szívét is megdobogtatta, ha ránézett, nem csoda, hogy rengetegen akarnak Miss. Murrieta közelébe kerülni, hogy csak egy pillantást vesszenek rá.
Hamarosan nyugovóra tértek, de egyikük nem aludt. Juanita felvette fekete ruháját, kimászott szobájának ablakán. Most nem Juanita volt, hanem Chiquitita, a fekete rózsa. A lány akrobataként ugrott egyik háztetőről a másikra.
Amint elérte a Whitehallt, elővette ostorát, betörte vele az ablakot. Sietve feltört egy széfet. Épp amikor a széf ajtaja kinyílt Moriarty is megjelent két csatlósával.
– Hisz ez a fekete rózsa! Megelőzött bennünket! – kiáltott fel a gonosztevő. Chiquitita felemelkedett a széf mellől, Moriarty felé fordult. A professzor megdermedt a rémülettől.
– Buenos noches señor. Me llamo Chiquitita, de La Rosa Negra. – mosolyodott el, majd meglendítette ostorát, egy újabb ablakot tört ki, sietve kiugrott rajta. Moriarty döbbenten nézett utána, és csak akkor kapott észbe mikor a Scotland Yard majdnem elkapta. . |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
