Hat

Egy óra elmerült sétálgatás után még mindig semmi ötletem nem volt, amibe

a nagy detektív bele ne köthetett volna, így végül elhatároztam, hogy az ő módszere szerint járok el. Ami a legegyszerűbb, valószínűleg az a helyes.

Most végre úgy indultam el a Baker Street felé, hogy nem kellett nagy ívben kikerülnöm a 221/b-t. Látszólag határozottan tartottam a ház felé, bár a tenyerem csurom víz volt. Erélyesen bezörgettem a kopogtatóval, és reszketve vártam a fejleményeket. Az ajtó kitárult, és egy ősz hajú asszony nézett rám őszinte kíváncsisággal. Tudtam, hogy nem lehet más, mint Mrs Hudson, de ezt nem tárhattam napvilágra.

- Jó napot kívánok, Elizabeth Morgan vagyok, Mr Holmes-szal szeretnék beszélni igen fontos ügyben.- szólaltam meg végül.

- Ó, sajnos nincs most itthon, csillagom.- tájékoztatott kedvesen- Mitévők legyünk most? Megvárhatja, ha óhajtja. Nem régen készült el a finom sütemény, de már biztosan kihűlt. Fáradjon be, nálam megvárhatja.

Igazán nem tudtam volna megmondani, hogy csalódást vagy inkább megkönnyebbülést éreztem, hogy Holmes-ot nem találtam itthon.

Köszönettel elfogadtam hát Mrs Hudson invitálását, és a nyomában haladva bevonultam a szentélyébe, amit a regények, és filmek soha nem említenek. A kis étkező-szalonjába, amiből be lehetett látni a konyhába. Itt készülnek hát azok az ínycsiklandó falatok, amiket ennek a hálátlan rosszcsontnak készít szeretettel nap, mint nap. Önkéntelenül elmosolyodtam, és átforrósodott a szívem környéke. De végül hangosan csak ennyit mondtam:

- Bizonyára egyik kalandos nyomozóútját járja most is.

- Valóban nyomoz egy ügyben, ám most csak bátyjához ment látogatóba. De ez is ritka alkalom, hogy felvilágosítást tudok adni a hollétéről, kisasszony. Általában csak elviharzik egy szó nélkül. Aztán aggódhatunk érte a doktor úrral, ha sokáig nem tér haza. –kacagott fel igen bájosan.

Figyeltem ezt a végtelenül kedves asszonyt, és csodálkozva kellett megállapítanom, hogy nem is olyan idős. Hatvan körül, ha lehetett. Az ősz haja megtévesztő, ámde az arca sima, és tiszta. Mosolya friss tavaszt sugárzott, és áradt róla a szeretet, ha bérlőiről beszélt.

- Mindig ilyen bizalommal behívja Mr Holmes látogatóit? –kérdeztem. –Hiszen itt megfordulhat mindenféle ember, akár bűnös szándékúak is, tekintve, hogy mivel foglalkozik a lakója.

- Igaza van, azonban, ha meg nem haragszik, nagyon rokonszenvesnek találtam azonnal, ahogy megláttam. Márpedig nekem elég jó az emberismeretem.

- Ellenkezőleg! Nagyon megtisztel! -lelkendeztem- Különösen, mivel, ha sikerül, ami miatt idejöttem, akkor elég gyakran láthat majd itt, ebben a házban.

- Igazán? És elárulja nekem a szándékát? –kíváncsiskodott.

- Inkább egyelőre nem tenném, babonából. De akár sikerrel járok, akár nem, mindenképp beszámolok róla utólag. –ígértem.

Ebben megegyeztünk, majd arról kezdtem faggatni, hogy Holmes mikorra várható haza, ám válaszadásra már nem kerülhetett sor. A bejárati ajtó kinyílt, és egy sürgető hang harsant fel:

- Teát gyorsan, Mrs Hudson, különben éhen-szomjan veszek.

- A bátyja nem a legjobb házigazda, ha így engedte el.

- Ez kétségtelen, ám védelmére szólva - a klubjában látogattam meg.

- Értem, azonnal viszem a teát. –majd hozzátette- Látogatója érkezett, Mr Holmes. –felém intett- Kisasszony!

Ekkorra már én is elősompolyogtam a lépcsőházba. Szemtől szemben még impulzívabbnak látszott, mint amikor az utcán láttam. Érdeklődő, nyitott tekintetéből láttam, hogy jó hangulatban van. Ezért szinte fájt belegondol-nom, hogy én fogom azt elrontani.

- Elizabeth Morgan vagyok, és halaszthatatlan ügyben jöttem önhöz.

- Nos, ha ennyire halaszthatatlan, akkor fáradjon velem a dolgozószobámba.

Előreszaladt, és előzékenyen kinyitotta előttem az ajtót. Elégedett lehettem volna, azonban észrevettem, hogy nekem nem rendelt csészét. Rossz pont, Sherlock drága. -jegyeztem meg magamban tréfásan.

- Nos, Miss Morgan, adja elő a problémáját, hátha segíthetünk rajta.

- Előre kell bocsátanom, hogy amit most hallani fog, annak elkövetésében nem a rossz szándék vezérelt. –esdekeltem.

- Mindenki ezt mondja, de ez sajnos ritkán bizonyosodik be. Nos, halljuk a dolog lényegét. –sürgetett.

- A rendőrség embere vagyok.

Döbbenten fordult felém a kandallótól, amit eddig elmerülten kaparászott hosszú ujjaival.

- Scotland Yard? Ah, kíváncsivá tesz. –és valóban annak látszott.

Kicsit felbátorodtam, majd így folytattam:

- Az események olyan gyorsan követték egymást, hogy magam sem értem, hogy kerültem végül ide, de az az igazság, parancsba kaptam a legfelsőbb szintről, hogy jöjjek el, és győzzem meg Önt, hogy megfigyelőként maga mellé vegyen, és tanulhassak öntől a rendőrség okulására.

Utolsó szavaim alatt olyan hihetetlenül sokféle érzelem tükröződött az arcán, hogy el sem hittem, ez ugyanaz az ember, aki márványkeménységű ábrázattal szokott fogadni bármilyen furcsa esetet. Ám végül még megdöbbentőbb módon reagált. Hangosan kacagni kezdett.

- Remélem, hogy ez most csak egy tréfa a rendőrség részéről. –majd rémült arcomat látva elkomolyodva megállapította - Nem, nem tréfa.

- Valóban nem, de kérem, sőt könyörgöm, ne utasítson el, hiszen olyan rövid ideje vagyok még állományban, hogy tartok tőle, azonnal elbocsátanának.

- Ha annyira tapasztalatlan, akkor ugyan miért önt küldték ide ezzel képtelen kéréssel.

- Talán éppen ezért, de azt is be kell vallanom, hogy az enyém volt az ötlet alapja.

- Az öné? De hát, hogy gondolhatták, hogy belemegyek?

- Én nem is gondoltam, csak azt vetettem fel, hogy tanulhatnánk öntől. A főnököm ezt szó szerint értelmezte, és ellentmondást nem tűrően ideparancsolt a Baker Streetre.

- Értem. –gondolkodott el - Nos, szerencséje van, mert jó kedvemben vagyok, ugyanis nagyon csattanós véggel kecsegtet az ügy, amin éppen dolgozom, így nem küldöm el azonnal. Teszek egy próbát.

Nem akartam elhinni, hogy ez történt. Ez túl szép, hogy igaz legyen! Maradhatok! Pár hónapja még azt hittem, hogy ez a férfi csak egy mesealak, és most itt áll előttem. Igaz, nem a legboldogabb, de én, én bizony olyan boldog voltam, mint még soha életemben.

Végszóra megérkezett a tea plusz csészével. Hát, igen. Mrs Hudson nem hazudtolta meg magát. Érdeklődően nézett rám, én pedig mosolyogva bólintottam. Az arcán őszinte öröm ragyogott fel. Tehát valóban megkedvelt.

És hogy a csapat teljes legyen, beviharzott Watson is. Felismertem, ő volt az a férfi, aki Holmes kísérője volt, amikor először láttam.

- Holmes, indulhatunk? –siethetett, szaporán szedte a levegőt.

- Együnk előbb egy kicsit, mert szükségünk lesz az erőre. De Watsonom, hadd mutassam be Miss Morgant, aki egy ideig inaskodni fog a kezünk alatt, igaz? –fordult felém helyeslést várva.

Látni akarta, hogy én sem akarok beleszólni a dolgaikba, csak lapulni csendesen. Belementem.

- Igen, így van. A rendőrség megfigyelője vagyok, és tanulni kívánok a társától, hogy aztán megoszthassam a kollégáimmal a megszerzett tapasztalataimat. Talán, mire Mr Holmes idős korára visszavonul, sikerül elsajátítani a módszereit, és átvehetjük a szerepét a bűnüldözésben. –jegyeztem meg kissé epésen.

Igazán Watsonhoz illő volt az a lazaság, ahogy ezt fogadta. Mintha a legtermészetesebb dolog lenne. Nyitott tekintete mosolygott, és barátságosan megrázta felé nyújtott kezemet.

- Hát akkor üdvözlöm, kedves kolléga! Isten hozta közénk.

- Hozok még egy csészét Önnek is Doktor Úr. –közölte mindentudó mosollyal Mrs Hudson.

- Köszönöm. – rugaszkodott neki az ételnek lelkesen Watson.

Bátortalanul én is csipegetni kezdtem. Villámgyorsan magukba tömték a felhalmozott tízórai nagy részét, majd szinte egyszerre felpattantak a székről, és az utolsó korty teát már állva felszürcsölve sietősen szedelőzködni kezdtek. Nem tudtam, mi lesz a sorsom, hiszen én nem voltam betervezve.

És ennek megfelelően történt minden.

- Most még nem vihetjük magunkkal, azonban nyomatékosan kérem, hogy tegye magát hasznossá. –látszott, hogy már rohanna az ügye után.

- Éspedig hogyan?

Egy szekrényhez lépett, és kinyitotta az ajtaját. Iszonyatos mennyiségű újságkivágás dőlt ki belőle, beborította a szőnyeget.

- Csináljon egy kis rendet, nekem nem erősségem.

Segélykérően Mrs Hudsonra pillantottam, de ő csak a szemét forgatta.

- És mikor jönnek vissza? – szeppentem meg.

- Legkésőbb szerdán, ígérem.

- Szerdán? De hiszen még csak hétfő van! –borzadtam el.

- Úgy van. Kedves Watsonom, előre és még tovább! -kiáltott fel, és leviharzottak a lépcsőn.

Elszomorodva maradtam kettesben Mrs Hudsonnal. De ő vigasztalóan mosolygott, és megpaskolta a kezem.

- Elrepül az a két-három nap, kedveském, különösen, ha ezt itt mind rendbe akarja szedni. -és a papírhalmokra mutatott.

- Meglehet. -sóhajtottam nem túl bizakodóan, és visszaroskadtam a székembe.

- Hozok még abból a pitéből. –lement a konyhába, és végül magamra maradtam a csaknem üres házban.