A nem is oly távoli jövőben…

Egy

Visszagondolva arra a napra, amikor ezek a furcsa események elkezdődtek, feldereng, hogy zavarba ejtő érzésem volt, mikor reggel megérkeztem a munkahelyemre. Nehezen körülírható. Talán ahhoz hasonlít, amikor az embernek eszébe jut egy közelgő, és elkerülhetetlen kellemetlenség. Egy kis félsz. Igen, összeszorult a gyomrom. Nem nagyon tudtam magyarázni semmivel, hiszen már nyolc éve voltam a testületnél, és olyan sok fiatal nőt és férfit szippantott magába mostanában a rendőrség állománya, hogy közöttük már igazán öreg rókának számítottam. Huszonegy évesen kerültem ide, és még nem felejtettem el a kezdetben gyakran rám törő bizony nem igazán kellemes érzéseket. Kedveltem ezeket a fiatal kezdőket, hiszen még nem volt olyan régen, hogy hasonló cipőben jártam.

A teakonyhában, az automata mellett kávézgatva, kicsit még álmosan, feltehetőleg elmosolyodhattam gyengeségemen, mert a mellettem ébredező kollégák enyhe kárörömmel megjegyezték, hogy a jókedvem már nem tart sokáig.

Kérdő tekintetem meghozta a választ: a főnököm már kora reggel összevont szemöldökkel érdeklődött a hollétemről.

Mivel nem késtem a munkából, valami más oka lehetett, hogy ilyen gondterhesen vár. A többiek a helyemben már aggódtak volna a biztonságuk miatt, azonban én már ismertem Hicks őrnagy természetét, és soha nem okozott nehézséget rapszodikus hajlamait elviselnem, sőt nagyon megkedveltem egyenes, néha túlságosan is egyenes jellemét.

Tudtam, hogy komoly dologról lehet szó, így siettem eleget tenni a kérésének.

Valóban feszültnek tűnt, amikor egy kopogás után beléptem az irodájába.

Hellyel kínált, és én szó nélkül leültem vele szembe, pedig gyakran előfordult, hogy tréfásan ellenkeztem parancsaival. Ezeket mindig jól fogadta. Valójában úgy bánt velem, mint egy engedetlen leányzóval, akit viszont minden gyermeke közül mégis a leginkább kedvel.

Most azonban figyelmesen néztem nagyon sötét, máskor oly sok humorral teli szemébe. De nem igazán szólt semmit, morgott egyet-kettőt, így végül megszólaltam:

- Főnök…

- Ugye tudod, hogy nagyon kedvellek?

Már a nyelvem hegyén volt, hogy csípősen ellenkezzek, de egyszerűen csak annyit mondtam:

- Igen…

Megijedtem, amikor láttam, milyen nehezen fog bele a mondókájába, de hirtelen az arca megváltozott, és lelkes lett.

- Lizzy, ugye hallottál már a legizgalmasabb tudományos kiugrásról, tudod, az időutazással kapcsolatban. Mostanában minden ezzel van tele, még a holovetítők a röptaxi-megállókban is folyton ezt bömbölik. Már fárasztónak találnám, ha nem tudnám azt, amit most veled is szeretnék megosztani, de természetesen teljes a titoktartás, vili?

- Vili… -nyögtem, hiszen egyre kevésbé tudtam, mire akar kilyukadni, de kezdtem ugyanazt a szorítást érezni a gyomrom körül, amit érkezésemkor.

Nagy levegőt vett, majd rögtön ki is fújta.

- Tudsz valamit Adam Davisről?- nézett rám derűsen.

- Hát…beteg, ugye…ööö…már hat hónapja lassan, de nem tudom tulajdonképpen mi a baja, gondolom, komoly lehet.

Egy pillanatra még megtorpant, de látszott, hogy már elszánta magát.

- Igen, úgy döntöttünk, hogy nem osztunk meg többet az állománnyal, azonban most másképp alakultak a dolgok, mint ahogy tervezte.

Illetve valójában a Time-transport társaság.

- Time-transport? Ugye nem azt akarod mondani, hogy Davis valahol a távoli jövőben császkál? Viccelsz! -kacagtam fel kínosan, de hamar abba is hagytam. -M…m…miről van szó?- dadogtam.

De most már tényleg hangosan felnevetett:

- A jövőben?! Dehogy! A szépséges, romantikus, varázslatos múltban leledzik a mi kedves „betegeskedő” kollégánk.- harsogta még mindig.

- De hol? Illetve mikor is?- kérdeztem mohón- Őslények, vagy mi?

Hihetetlen izgalom lett rajtam úrrá. A fantáziám vad csapongásba kezdett, és nem tagadhatom, hogy nagy remények kezdtek ébredezni a szívemben. Hiszen valami oka kell, hogy legyen annak, hogy ezt éppen nekem meséli el.

Néhány héttel ezelőtt olvastam egy cikket, ami akkor még csak borzongató, ámde véglegesen lezárult múltbéli érdekesség volt a számomra. Azonban most olyan várakozást ébresztett bennem, hogy ha nem az történik, ami végül történt, talán ott helyben Hicks előtt azonnal bele is halok. De nem kellett ezen átesnem, ehelyett valami egészen hihetetlen dolog kezdődött el azzal, amit a főnököm most a tudomásomra készült hozni.