Prológus

- Holmes, a főnök hivat – fordult a magas, zöld szemű férfi felé barátja, arcán kárörvendő mosollyal.  – Tudod, Jimmy, hogy nem illik megvárakoztatni egy hölgyet!

Hölgy?  - nevetett fel magában a férfi kényszeredetten. – Inkább egy maximalista fúria.

Nem szólt semmit, csak bólintott és útját a főszerkesztő irodája felé vette. Tudta, ha valakit az irodájába hivat, az csak két dolgot jelenthet: vagy előlépteti vagy lelépteti. Az ő esetében inkább az utóbbi volt a valószínű. Tudta, hogy jó író, de az utóbbi időben elég vacak cikkeket írt.

Mikor a főnök irodájához ért, vett egy nagy levegőt és bekopogott az üvegajtón.

- Bújj be, Jimmy! – hallatszott a most legkevésbé sem kedvesen csengő hang. – Foglalj helyet!

- Köszönöm – válaszolta a férfi és lehuppant az üresen álló székre. Néhány pillanatig még farkasszemet néztek a középkorú fekete hajú  Marcie- val végül a nő törte meg a csendet.

- Mi az ördög ez? – dobott egy köteg papírt Jimmy elé, aki értetlenkedve nézett vissza főnökére.

- A cikkem.

- Hát ez lett volna a legutolsó, ami eszembe jut róla. Ezt nem lehet megjelentetni!

- De… mi vele a baj? – kérdezte a férfi, miközben a kezébe vette a lapokat és gyorsan átfutotta őket. Ő is tudta, hogy ez nem a legjobb cikke, de messze jobb, mint amiket az elmúlt hetekben írt.

- Tisztázzunk valamit, Holmes: ez itt egy női magazin. A nőket pedig nem érdekli az iraki háború. Tudod mi kell a nőnek? Romantika, érzelmek… nem pedig a valóság! Azt megkapják otthon a férjüktől meg bömbölő gyerekeiktől.

- Ha kell sportrovat, akkor miért ne foglalkozhatnánk a valósággal is? Túlzottan férfias témákról írok? Add nekem a sportrovatot!

- Szó sem lehet róla! – ellenkezett a nő és az ablakhoz sétált. – Új vagy még itt. Nem kapod meg. Azért meg kell dolgozni.

- De azt a rovatot egy nő vezeti! – fakadt ki tehetetlenül Jimmy és dühösen csapta le a papírlapokat az asztalra.

- Holmes, te jó vagy! Nagyon jó… az utóbbi időben ugyan történtek kisebb gubancok, amik kihatottak a munkádra, de ez nem változtat a tényen, hogy jó író vagy. Ez pedig egy női magazinnál nagy szó, majdhogynem egyedüli férfiként.

Jimmy bólintott. Rajta kívül csak a barátja Harry volt még férfi, ő a pszichológiai rovatot vezette.

- Van egy ajánlatom a számodra – zökkentette ki gondolataiból Marcie. – Ha összehozol holnapra egy jó sztorit, ami elnyeri a tetszésemet, megkapod a sportrovatot, Janie-t pedig áthelyezzük a te helyedre. Ellenben, ha nem lesz az asztalomon reggelre a cikk… új szakosztályra kerülsz: szépségtippeket adhatsz egyedülálló vénasszonyoknak! Világosan beszéltem? – fordult felé hirtelen a nő.

Ez egy ultimátum. Vagy megcsinálod, vagy ki vagy rúgva – hasított a férfi tudatába a tény. Más választása nem lévén, beleegyezően bólintott.

- Bármiről írhatsz – folytatta a nő. – De csak azért, nehogy a hülye haveroddal azt találjátok ki, hogy férfigyűlölő vagyok.

- Bármiről?

- Bármiről, kivéve háborút, erőszakot és sportot. Hozz nekem egy bomba sztorit és elő vagy léptetve.

- Na, mi volt? – kérdezte ebéd közben Harry, furcsállva barátja hallgatását. – Kirúgott? Ugye nem? Egyedüli pasiként egy feminista barlangban a túlélési esélyeim egyenlők a nullával!

- Ultimátumot adott – nézett fel hamburgeréből a férfi, egyenesen barátja fekete szemébe. – Vagy viszek neki holnapra egy bomba sztorit, amiben nincs erőszak, sport meg tesztoszteron és akkor előléptet vagy pedig kirúg.

- Holnapig?! – hördült fel barátja. -  Haver, most aztán bajban vagy – sóhajtott fel Harry és nagyot kortyolt kólájából. – De nézd a jó oldalát! Ha kirúgnak, még mindig nyithatsz egy nyomozó irodát – nevetett fel jóízűen.

- Menj a francba! – Jimmy utálta, ha nevével ugratják. Semmi köze ahhoz a kitalált alakhoz, aki idióta skótkockás, két oldalon simlis sapkát hordott és bűnözőket hajkurászott Londonon keresztül. Utálta a Sherlock Holmes – történeteket, bár még egyet sem olvasott belőlük. Ha viszont valakit gyerekkora óta a nevével cikiztek a nagyobb srácok, hát az bizony elég kellemetlen tud lenni. Pont annyira, hogy a nagyapja polcon porosodó detektív regényeit  soha ne vegye a kezébe, pedig az öreg falta ezeket az idióta történeteket.

Egész este azon gondolkodott, hogy mi is lehetne az a bomba jó történet, amivel megtarthatja az állását.

Csöpögjön, mint a brazil szappanoperák vagy átütő legyen, mint egy boxoló jobbhorga. Na igen, Harry és a jó tanácsai.

Fáradtan dörzsölte meg szemeit és úgy döntött, iszik még egy bögre kávét. Kisétált hát a konyhába és öntött magának a fekete nedűből. Éppen visszament volna a dolgozószobájába, mikor tekintete megakadt a padlásra vezető lépcsőn.

Egyetlen egyszer volt csak odafent, még kissrác korában a nagyapjával. Nagyapa… több mint egy hónapja meghalt már, de iszonyúan hiányzott neki. Hiszen ő nevelte a szülei halála óta. Emlékezett, hogy a halálos ágyán a kezébe nyomta a padlás kulcsát. Szerette volna, ha felmegy oda. Ő ugyan elvette a kulcscsomót, de azóta nem volt fent. Nem is értette, miért. Talán felsejlettek még gyermekkori rémálmai a padláson megelevenedő régi játékokról.

Éppen ideje, hogy felmenjen – szánta el magát.  – Hátha jön valami jó ötlet a poros, ősrégi holmik között. Egyébként sem lehet olyan rémes hely, ha a nagyapja szinte mindennap felment oda.

Lassan szedte a nyikorgó lépcsőfokokat. Ezek a régi San Fransisco-i házak csak arra voltak jók, hogy a frászt hozzák az emberre a sötét padlásukkal.

Jimmy elmosolyodott magában. Ha mást nem, majd írok egy horror történetet!      

Lassan elérte a legfelső fokot és elővette a kulcscsomót, amin mindössze két kulcs volt. Egy nagyobb és egy egészen kicsi. Ügyesen kikövetkeztette, hogy csak a nagy nyithatja a padlást, úgyhogy bedugta a zárba és elfordította. A padlás ajtaja feltárult,de ő maga nem látott semmi mást, csak vaksötétséget. Emlékezett, hogy valahol lennie kell egy villanykapcsolónak. Meg is találta és felkapcsolta.

- Így már mindjárt más – bólintott elégedetten, mikor a padlás fénybe borult. – Tök átlagos vagy! Miért ragaszkodott annyira nagyapa hozzá, hogy feljöjjek ide?

Lassan körbeforgatta a fejét és körülnézett. Ócska ruhák, régi játékok…semmiben sem különbözött a többi padlástól. Már éppen távozni akart, mikor megakadt a szeme a helyiség közepén álló nagy ládán.

Régi darab – állapította meg, mikor közelebb lépett. Nem volt rajta semmilyen felirat, csak egy H. betű. Hát persze! Holmes!– Biztos tele van régi kacatokkal.  -  gondolta. Megpróbálta felnyitni, de nem ment. Le volt zárva. Miért zár le valaki egy öreg ládát?

Eddig egyáltalán nem érdekelte, hogy mi van benne, de most, hogy zárva találta, egyre érdekesebbnek találta a dolgot. Eszébe jutott a kulcscsomón lévő másik, apróbb kulcs. Elővette hát és belepróbálta a zárba. A kulcs elfordult a zár pedig hangos kattanással felnyílott.

Nem volt benne más, csak rakat papír és pár megsárgult fénykép. Kivette a képeket. Egyetlen egy dolog volt közös rajtuk. Két ember. Egy magas, sötét hajú férfi pipával a kezében és egy gyönyörű, szőke nő. Hol csak ketten voltak a képeken, hol egy magas, idősebb bajuszos férfivel. Egy másik képen már egy kisfiú is állt mellettük, a nő pedig egy csecsemőt tartott a karján.

Szép család!

A következő kép nyilván évekkel később készülhetett. A férfi és a nő is idősebbek voltak már, mellettük pedig egy fiatal férfi és egy fiatal nő állt.

Jimmy szeme ekkor akadt meg egy köteg papíron,aminek első lapján férfias, szálkás betűkkel a következők álltak:

A Holmes – családnak, hogy ők is részesei lehessenek a csodának

Dr. J.H.W

A szerelmes detektív

Jimmy nem tudta megállni, hogy ne olvasson bele a papírokba. Úgy érezte, mintha egy teljesen új dimenzióba került volna, mikor a titokzatos J.H.W kéziratát olvasta...