|
7. fejezet Rest
2008.03.08. 22:02
7. fejezet
Rest
-Mr Holmes, nagyon kérem, kímélje a kisasszonyt! Ne tegyen fel neki kérdéseket, semmiképp ne faggassa arról, hogy mi történt vele! Egy kisebb érzelmi megrázkódtatás is visszavetheti a gyógyulását.
- Megértem az aggodalmát, doktor Watson, és ígérem, hogy nem fogok kérdezősködni, amíg a kisasszony fel nem gyógyult teljesen.
- Köszönöm - ezzel a jó doktor bement a lányhoz, hogy a legjobb szándékkal gyógyszert diktáljon belé. - Miss Clairmont...
- Ne!
Holmes akkor is meghallotta volna a sikolyt, ha nem maradt volna résnyire nyitva az ajtó. Berohant a szobába, ahol egy teljesen ledöbbent, szinte megfagyott doktort, és egy arcát a párnába rejtő hölgyet talált.
- Kérem, ne mondja még egyszer... - zokogta a lány.
Sherlock olyan szúrósan nézett Watsonra, hogy annak csuklani támadt kedve a látványtól.
- Mr Watson, nagyon kérem, kímélje meg a kisasszonyt! - Ha a pillantás nem, hát a hangsúly biztosan megtette volna a hatását. Még Isabel is felemelte meglepetten a fejét, ami igen nagy teljesítménynek számított tőle, tekintve, hogy olyannyira elgyengült, hogy a kezeit alig bírta mozdítani. Ezt egyik férfi sem nézhette tétlenül, mindkettő egyszerre mozdult, hogy a „merész" hölgyeményt visszatuszkolják az ágyba.
- Miss... - pillanatnyi szünet - Isabel... nem szabad mozognia, ön még túl gyenge ehhez, túlságosan is kivesz az erejéből, kérem...
- Rendben.
Sóhajtva a párnára ejtette a fejét, és engedelmesen várta a gyógyszert. Szemeiben azonban továbbra is ott ültek az iménti keserű könnyek, és ez nem tudta elkerülni Holmes figyelmét.
- Úgy gondolom, hiába igyekszünk kímélni a kisasszonyt, gyógyulása mégis szokatlanul lassú - mondta napokkal később Watson doktornak.
- Igen, nekem is feltűnt már, hogy az állapota alig javult. Gondolja, hogy változatlanul lelki gondok kínozzák, hátráltatva felépülését?
- Igen. Sőt, azt is gondolom, hogy ha egy rémkép ront, akkor egy örömhír javít.
- Ez valóban logikus. Nem egy orvos alkalmazta már ezt a módszert, sikerrel. És létezik ilyen hír?
- Fogalmam sincs - felelte a detektív, miközben a pillantása a bölcsőre tévedt. Susan szemrehányóan nézett rá, amolyan „nagyon is van fogalmad, csak kedved szerint kikerülnéd" tekintettel. Ha a derék doktor úr személyével bírt volna, már ennyitől a csuklás kerülgette volna.
Furcsa, hogy egy-egy szempár milyen könnyen megcsuklasztja az embert.
----
Halkan kopogott az ajtón, majd benyitott. Elhúzott függönyök, a szoba fényárban. Az ablak épp annyira kitárva, amennyire megengedett, egy kis levegő, ami nem árt, hanem használ. És egy nagyon fehér, nagyon szomorú beteg az ágyban, tiszta ágyneművel és sötét gondolatokkal körülvéve.
- Kisasszony...
- Szép napot, Mr Holmes. - Megpróbált valami mosolyfélét felvillantani. A detektív egészen az ágy széléig elmerészkedett, onnan nézett le a leányra.
- Miss Isabel, lenne kedve önnek munkát vállalni?
- Talán. Majd egyszer... - A mosolyt eltüntette, elfordította a fejét.
- Lenne kedve önnek egyáltalán meggyógyulni?
- Talán. Majd...
- Egyszer. Tudom. Ám... lenne kedve önnek nevelőnőnek állni?
- Tessék? - Isabel hitetlenkedve rántotta vissza a fejét az ablak irányából.
- Ide, a Baker Streetre. Van itt Mrs Hudsonnek, ebből kifolyólag aztán nekem is... szóval, van itt egy kislány. Amolyan védenc, vagy hogyan is nevezik.
- Hány éves?
- Még nincs egy éves.
A lány elbűvölten meredt a férfira. Holmes azonban úgy ítélte, hogy ha már sikerült meghoznia ezt a súlyos, fontos döntést, akkor nem éri be beszédes pillantásokkal.
- Természetesen nem kell azonnal döntenie.
- Dehogynem! - csapott le, aztán helyesbített. - Akarom mondani, már döntöttem. Boldogan lennék a gyámleánya nevelőnője.
Gyámleánya... leánya... A szó súlyosan koppant Holmes fülén. Gyámleány, milyen furcsa.
- Köszönöm, kisasszony. Igazán nagy segítséget jelent.
- Hogy hívják a kicsit?
- Susannah.
Egy percig szótlanul meredtek a semmibe. Isabel próbálta feldolgozni a hatalmas örömöt, ami hirtelen rászakadt. Végre kezdhet valamit az életével. És nem is akármit. Nem akárhol. Nem akárkinél.
Holmes még mindig azon az egy szón töprengett. Gyám-le-ány. Olyan szokatlan. Tán még nem is hallotta. Még eszébe sem jutott senki másnak ezt mondani. Talán. Vagy csak akkor, arra nem figyelt. A kisasszonyra azonban nem lehetett nem figyelni.
Indult, hogy távozzon, mikor halk neszt hallott az ágy felől. Azonnal visszafordult, és a következő pillanatban azon kapta magát, hogy a lány két karjával szorosan átöleli őt. Részint azért, hogy le ne essen, részben pedig azért, hogy háláját kifejezze.
- Kisasszony, óvatosan...
Isabel azonban nem szándékozott visszabújni a takaró alá. Szemmel láthatólag úgy ítélte meg, hogy már épp elég időt töltött fekve. Ehhez képest viszont még mindig meglehetősen gyenge lábakon állt. Végül a férfi a legminimálisabb erőfeszítéssel felkapta, és nemes egyszerűséggel az ágyba helyezte. Felkapta a takarót, és a lányra terítette. Végül is, egy csecsemőt is csak így takar be az ember, gyakorlott mozdulatnak számított nála. A hölgy ellenben meghökkent egy cseppet.
- Minél hamarabb meg kell gyógyulnia, hogy minél hamarabb megismerhesse Susannah-t - fűzte hozzá Holmes egyszerű, száraz tényként. A lány engedelmesen hátradőlt, és onnan meresztette csodálkozó szemeit a férfira. - További kellemes pihenést!
----
Miss Isabel (egykor Clairmont, manapság éppenséggel egyszerűen Kisasszony) engedelmes betegnek bizonyult, és engedelmessége a gyógyszerek rendszeres szedésén kívül a látványos gyógyulásban nyilvánult meg. Végül az a nap is eljött, mikor doktor Watson (aki gyakorlatilag beköltözött a Baker Streetre) tökéletesen egészségesnek nyilvánította, és úgy ítélte, hogy találkozhat Susannel. Mrs Hudson átérezte a fiatal lány izgalmát, és segített neki az öltözködésben, a fésülködésben, hogy minél tökéletesebb legyen majd a megjelenése. Hiszen aki jól érzi magát a bőrében, kevésbé izgul, a lámpaláza nem ölt oly nagy méreteket.
- Kisasszony, ön igazán szép - mondta, miközben a lány haját vastag copfba fonta. A fiatal hölgyek egy-egy nagyobb betegségből kilábalva kétségbeesetten állapítják meg, hogy mennyire lefogytak, sárga vagy fehér lett az arcuk, mennyi kihullott a hajukból stb. A derék házvezetőnő úgy ítélte, mindig jól jön egy kis önbizalom-táplálás. - Remélem, az esküvői kontyát is én tűzhetem fel. - Ez a romantikus gondolat nagyon tetszett az idős hölgynek. Regénybe illőnek találta.
- Gondolja, hogy férjhez megyek? - kérdezte a leány nevetve.
- Biztosan talál olyat, akihez szívesen hozzámenne, meglátja. Fiatal még, jaj, de fiatal...
„- Ó, én már találtam..." - gondolta Isabel, mikor már a gyerekszoba ajtaja előtt állt. „- Egészen biztosan állíthatom, hogy bár szívesen lennék a felesége, neki eszébe sem jutna engem feleségül venni. Legalábbis Sherlock Holmes egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki sietne megnősülni."
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
