- Mrs Hudson, nem akarom megtudni, miért bőg a gyerek; felvilágosítás nélkül hallgattassa el!

Lehet, hogy Holmes szervezete sok mindent kibírt, és hajlamos volt az alvást is hanyagolni akár egy bonyolult ügyért - de egy csecsemő kívül esett a tűrési határain. Mindent ő sem bírt ki. Egyébként jéghideg nyugalma nem szokott hozzá ahhoz, hogy éjjel kettőkor egy baba sírására riadjon fel. Azt meg pláne nem várta volna, hogy mindez a szomszéd szobából érkezzék. Tehát a kis Susannak már az első éjjel sikerült kizökkentenie a detektívet.

Bosszankodva kelt ki az ágyból (eleve nem értette magát, miért tesz ilyet), és elindult a zajforrás irányába. Egyetlen ajtó. Egyetlen egy. Mindössze ennyi választotta el tőle. Képtelenség.

- Nem értem, miért itt szállásolta el - Mogorván állt a küszöbön, kedvetlenül támasztotta az ajtófélfát, és lehangoltan bámulta a kislányt dajkáló házvezetőnőt.

- Ez volt a legideálisabb hely.

- A gyereknek, az lehet, de nem nekem.

- Nos, amint kapunk egy tisztességes nevelőnőt, máris teljes átrendezésre számíthat.

- Kapunk? Csak Ön, ha kérhetem. Én ebben nem veszek részt. Ez az Ön szívügye.

Erre az asszony már inkább nem válaszolt. A kisded nem akart nyugodni, a magánnyomozó nem akarta tovább hallgatni, így inkább sietve sarkon fordult. Tudta, hogy hiába csukja be maga mögött az ajtót, hallani fogja. Kulcsra is zárhatja, nem számít.

Nem. Létezik ennél jobb módszer. Ami talán nem olyan jó, mert valószínűleg nem segíti elő a gyerek alvását, de legalább ő megnyugszik, és a füleit is lezárhatja. Valamelyest. Amíg bírja, addig nyugta lesz.

Elővette a híres-hírhedt, nagy becsben tartott Stradivarit. Nem telt bele sok idő, és felcsendült Vivaldi Négy évszakjából a Tél, annak is a második tétele.

Mrs Hudson fejcsóválva hallgatta. Szép, szép a hegedűszó, sőt, mi több, mesteri, de nem az éjszaka közepén, egy kisbaba tőszomszédságában. Fájt a szíve megszakítani a játékot, de végül is rászánta magát. Már épp indult volna, amikor feltűnt neki egy aprócska tényező. Történetesen, hogy a kezében tartó piciny csomag egyenletesen, kimondottan elégedetten szuszog. Szemmel láthatólag a legkevésbé sem zavarta a muzsika. Az asszony elégedetten tette le, remélve, hogy az éjszaka hátralévő részében nem kell már felkelnie hozzá. A lehető legnyugodtabb álmot kívánta a babának.

- További jó éjszakát, Mr Holmes! - köszönt még be futólag a detektívnek, aki fáradtan biccentett. Éppen a tokba helyezte a becses hegedűt.

Mikor becsukódott az ajtó a házvezetőnő mögött, halkan a szomszéd szobába óvakodott. Nem értette, mit keres ott. Nem értette, miért figyeli tűnődve a gyermeket. Nem értette, miért érdekli, hogyan alszik.

Kibámult az ablakon. Vajon elég mély az álma? Igen, valószínűleg ezért. Nem akart többször sírásra riadni. Azt már nem! Hiába Mrs Hudson szívügye az eset, egy dajkára sürgősen szükség lesz. Tehát neki is intézkedni kell minél hamarabb, amiben csak tud. Csupán a saját nyugalma érdekében.

Pillantását a gyermek arcára fordította, és elgondolkozva nézte. Susan egyenletesen lélegzett: szí-szú, szí-szú, szí-szú... Mint egy lassú, békés, pösze kígyócska. Öntudatlanul is elmosolyodott.

"-Talán egyszer újra hallja a dallamot, és egy belső valaki csendben megsúgja neki, hogy ismeri már. Egyszer régen, még csecsemőkorában..." - tűnődött, miközben visszasétált a saját szobájába. Nem akadt egyetlen kaján hang sem, amely megkérdezte volna tőle: miért biztos abban, hogy a lány ebben a házban fog felnőni? Hiszen valaki igen csak nehezen akarta befogadni...