.

Hilda, Holmes és Watson helyet foglaltak Edward dolgozószobájában, a férfi azonban az ablaknál állt és kifelé nézett. Úgy tűnik, nála ez volt a természetes reakció, ha ideges volt. Könnyebb volt kifelé nézni, mint más emberekre.

-         Az egész fél évvel ezelőtt kezdődött. Jómagam és Mr. Burston, egy ügyvéd ismerősöm, Németországba voltunk hivatalosak, diplomáciai ügyben. Az afrikai kérdést kívántuk tisztázni.

-         Afrikai kérdést?

-         Igen, doktor Watson. Mint Ön is tudja, nyílt titok, hogy a földrészt az európai vezető hatalmak felosztották egymás között. Természetesen nem egyenlően, de úgy tűnt, hogy ez mindenkinek megfelelt. Franciaországnak és Angliának elég nagy a fennhatósága, a németeknek viszont kevés. Szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy a németek szeretnének nagyobb részt kapni a fekete kontinens kincseiből és szövetségesül minket próbáltak megnyerni, a franciák ellenében. Részemről kezdettől fogva ellene voltam a dolognak.

-         Csak nem akarták erővel elfoglalni a francia területeket? – kérdezett újra Watson.

-         Nem. Ez talán csak a legvégső lehetőség lenne.

-         Lenne? Tehát még mindig aktuális a dolog? – szólalt meg Hilda.

Bertram végre eljött az ablaktól, és helyet foglalt a lány mellett, szemben Watson-nal és Holmes-szal.

-         Igen, még mindig az. Azt tervezik, hogy az ottlakókat próbálják meg meggyőzni arról, hogy jobb lenne nekik a német fennhatóság alatt élni, mint francia alatt. Persze számolnak azzal, hogy esetleg harcra is sor kerülne, de erre is megvan a módszerük. Német „diplomaták” tartózkodnának véletlenül a tűzvonalban, akiket bántalmaznának a „francia katonák”. És íme: a németeknek minden okuk meglenne a közbelépésre. Ha egy ország meglenne, nem lenne nehéz a többiben is válságot kirobbantani. A támogatásért cserébe Anglia is újabb területekkel gyarapodna. A legrosszabb az egészben, hogy semmilyen megállapodás nem történne, mert az őslakosok robbantanák ki a lázadást. Más kérdés, hogy ki manipulálná őket.

-         Ennyire benne van a dologban a német politikai elit?

-         Nem, csak néhányan, de minden fontos területről.

-         És Ön miért nem tesz semmit? – értetlenkedett Watson. – Az Ön kapcsolataival biztosan megakadályozhatná.

Edward-nak megrándult az arca.

-         Sajnos a kezükben vagyok. Pontosabban Mr. Burston kezében.

-         Ha jól értem, Ön a fő szervezők között van. – mondta halkan Holmes.

-         Igen, attól tartok. Mindig azt hittem, rá számíthatok. Nagyon csalódtam benne.

-         Mondja, mivel tartja Önt sakkban?

-         Borzasztó dolog ez, Mr. Holmes. – A férfi felállt és megint az ablakhoz ment. - Pályafutásom elején azzal foglalkoztam, hogy az állam által tervezett építkezésekre beérkezett pályázatokat vizsgáltam át, mielőtt a bíráló bizottság elé került volna. Egy alkalommal véletlenül olyan dolgot árultam el az egyik pályázónak, amit nem szabadott volna; olyan dolgot, amely alapján tudhatta, hogy mit kell írnia ahhoz, hogy nyerjen. Kétségbeesésemben nem tudtam, mit tegyek. Mr. Burston azt tanácsolta, oldjam meg, hogy az ominózus pályázat ne kerüljön a bizottság elé. Amikor megérkezett, Burston fogta és magával vitte a beadványt. Azt mondta, elégeti. A pályázó ugyan elég dühös lett, amikor megtudta, hogy valahol elkeveredtek a papírjai, és nem ő nyert, de aztán lehiggadtak a kedélyek. Sohasem felejtettem el ezt az esetet: onnantól fogva sokkal megfontoltabb lettem, és igyekeztem mindig úgy intézni a dolgaimat, hogy nehogy támadható legyek. Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra előkerüljön az ügy.

Bertram visszatért és leült.

-         Miután kiderült, mit is akarnak a német üzletemberek és politikusok tőlem, azonnal rávágtam, hogy szó se lehet ilyenről. Fogtam magam, és az első vonattal hazajöttem.

-         És Mr. Burston?

-         Ő egy nappal utánam utazott haza és rögtön hozzám sietett.

-         Ez volt az, amikor hallottam Önöket veszekedni?

-         Igen, Hilda. Azt viszont már nem hallotta, hogy azt mondta: vagy együttműködök vele, vagy megszellőzteti a pályázat-ügyet. Ugyanis nem dobta ki a papírokat, még mindig nála vannak. Jóllehet nem követtem el semmi törvénytelent, és nem is mai ez az ügy, mégis nagyon rossz fényt vetne rám. Megbízhatatlannak tűnnék, búcsút mondhatnék a karrieremnek és a jó hírnevemnek.

-         Burston megzsarolta Önt? Én azt hittem, jóbarátok.

-         Én is, doktor úr. Én is. Csalódtam a legjobb barátomban, tönkremehet az életem és még egy háború lehetősége is fenn áll. Fogalmam sincs, mit tegyek. – A férfi a kezébe hajtotta a fejét.

Hilda aggódva nézte. Szerette volna megérinteni, átölelni, de tudta, hogy nem szabad.

-         Ne aggódjon emiatt, Lord Edward. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk Önnek. –szólalt meg Holmes.

Edward felemelte a fejét.

-         Komolyan mondja Mr. Holmes?

-         A legkomolyabban. – A detektív felpattant a székből és mosolyogva járkált fel s alá. - Mostanában elég kevés dolgom volt, és ami volt, az sem volt igazán nagyszabású. Ez viszont karrierem egyik csúcspontja lenne. Mégha nem is szabad nyilvánosságra kerülnie.

-         Örülök, hogy hozzájárulhatok a szakmai fejlődéséhez. – mondta Edward, halványan mosolyogva. A lány és Watson csak néztek.

-         Pozitív hozzáállás. Látja, Watson, ez már fél siker. Most viszont itt az ideje, hogy munkának lássunk.

-         Mégis mit tervez, Mr. Holmes? – a férfi megállt a lány előtt.

-         A baj fő okozóját szüntetem meg, Miss Jennings.

-         Vagyis? Ellopja a papírt?

-         Így igaz. Önnek úgy vág az esze, mint a borotva. Biztos Lord Bertram is ezért kedveli Önt annyira.

Hilda és Edward elpirultak. Nagyon.

-         Ó, elnézést, ez most nem tartozik ide. Lord Bertram!

-         Igen?

-         Nem bánná, ha a bátyámat is bevonnánk az ügybe?

-         A bátyját?

-         Mycroft Holmes. Úgy vélem, ismernie kell. Biztosíthatom, hogy megbízható és diszkrét ember. Ő sokkal jobban kiismeri magát a politikában, mint jómagam.

-         Igen, ismerem őt. Öné az ügy, Mr. Holmes, tegyen úgy, ahogy jónak látja.

-         Nagyszerű! – csapta össze a kezét Sherlock. – Mit szólna hozzá, ha ma a bátyámmal vacsoráznánk a Diogenész klubban?

-         Felőlem rendben van.

-         Remek! Akkor hétkor Önért jövünk. Ugye velünk tart, Watson?

-         Természetesen, Holmes.

-         Nos, akkor viszontlátásra, Lord Edward. Miss Jennings, fel a fejjel, hamarosan minden megoldódik! Indulás Watson!

Miután a két férfi elhagyta a szobát, Hilda is szedelőzködni kezdett.

-         Mondja Hilda, van hol aludnia?

-         Igen, kivettem egy szobát egy fogadóban.

-         Kivett egy szobát egy fogadóban? De hát itt van nem is egy vendégszoba.

-         Igen, de miután Lady Catherine elbocsátott, nem akartam…

-         Ez az én házam, és nem Lady Catherine-é. Most megyünk és elhozzuk a csomagjait, rendben? – mosolygott Edward.

-         Rendben.