10. fejezet

                          Váratlan fordulat

Aznap kora délután új ügyfél érkezett Holmes-hoz. A dolgaiba nem avatott be, legnagyobb sajnálatomra, legfeljebb egyszer-kétszer kért tanácsot. Általában női viselkedéssel kapcsolatban fordult hozzám.

A megbízó távozása után néhány órával a detektív csengetett értem. Igyekeztem a reggeli incidens után higgadtan viselkedni. Azt hiszem sikerült.

Bekopogtam, bementem a szalonba és megálltam az ajtó közelében. Holmes az ablaknál állt és az utcát nézte. Gondterheltnek látszott.

-         Parancsoljon, Mr. Holmes!

Felém fordult.

-         A segítségére van szükségem. Üljön le, kérem!

Leültem a kanapéra. Kicsit aggódtam, hogy valami baj lehet. A férfi fel-alá járkált a szobában, háta mögött összekulcsolt kézzel és a padlót bámulta.

-         Az úr, aki ma itt járt, egy nagyon kedves ismerősöm. Néhány éve nősült meg, de feleségét még mindig ugyanolyan szenvedéllyel és odaadással szereti, mint az első nap.

Furcsa volt Holmes szájából hallani a „szenvedély”, „odaadás” és a „szeret” szavakkal. Furcsa, de nem rossz.

-         De?

-         De nem biztos benne, hogy a felesége is ugyanezt érzi iránta. Erős a gyanúja, hogy az asszony megcsalja.

-         Mi sem egyszerűbb. Ön álruhába öltözik és meglesi őket. Nem értem, miért kellek én.

-         Nem ilyen egyszerű a dolog. A hölgy állítólag eléggé beteges, legalábbis ezt a látszatot kelti, a szeretője pedig az orvosa. A férfi részéről nem ez lenne az első kaland.

Én egyelőre csak egy orvost ismertem, Watson-t, és rögtön ő jutott eszembe, mint szerető. Az elképzelés nagyon ijesztő volt, fel is nevettem.

-         Elnézést.

-         Semmi gond. Én is banálisnak tartom az ügyet, de egy jóbarátomról van szó, és látom, mennyire szenved.

-         És mihez kellek én?

-         Eszembe jutott egy terv, de ez, hogyismondjam… szóval nagyon illetlen dolog ilyet kérni egy hölgytől. És nem tudom, hogy hajlandó lenne-e rá.

Zavarodottan néztem rá.

-         Mi lenne az?

Megállt, majd leült mellém.

-         Ha úgy érzi, nyugodtan pofon vághat azért, amit mondani fogok.

Kezdtem sejteni a dolgot.

-         Csak nem azt akarja mondani, hogy női bájaimat bevetve kellene kikényszerítenem a doktorból a vallomást?

Holmes rám se mert nézni.

-         De igen. – suttogta.

-         És miért pont rám gondolt?

-         Nem sok nőismerősöm van. Aki van, bennük sem bízom meg igazán. Ön kivétel. Másrészt, ha helyes a feltételezésem, Önnek volt már dolga férfival, így pontosan tudja, mit kell csinálnia. Továbba hasonlít az ominózus hölgyre, így talán az orvost sem kellene sokáig noszogatni, hogy…

-         Hogy rákapjon az ízemre. Értem. Nos, Mr. Holmes, mindaz, amit elmondott, igaz. Tegyük fel, hogy vállalom. Ezzel még nem bizonyítottunk semmit.

-         Úgy terveztem, hogy elhívom a barátomat és feleségét, mint régi ismerősöket. Ön rosszullétet színlelve kihívja az orvost és bemegy vele az én szobámba, mi addig a szalonban beszelgetünk. Az ajtók jól szigetelnek, nem fog áthallatszani a beszéd. Ön elkezdi a … szóval, teszi, amit tennie kell és amikor már elég félreérthetetlen helyzetbe kerültek, egy előre megbeszélt jellel jelez nekem és mi bemegyünk.

-         Mondjuk leverek egy vázát?

-         Mondjuk igen.

-         És gondolja, hogy ettől kipakolnak a szeretők?

-         A hölgy köztudottan szenvedélyes teremtés, kizárt dolognak tartom, hogy szó nélkül tűrné a tényt, hogy megcsalják.

-         Aki megcsal, nem tudja elviselni, ha megcsalják.

-         Pontosan.

Rámnézett.

-         Nos?

-         Az a tény, hogy tisztességtelen nőnek gondol, nem túl hízelgő.

-         Egyáltalán nem gondolom Önről, hogy erkölcstelen lenne. Az Ön világában, ha jól értettem, az a fajta tapasztalat, amivel Ön rendelkezik, általános dolog. Éppen ezért nem is vetem meg. Szeretném, ha segítene.

Nagyot sóhajtottam.

-         Rendben.

Felderült az arca.

-         Komolyan gondolja:

-         Igen, mókás lesz.

-         Mókás?

-         Mókás, vicces, szórakoztató. Azt hiszem, élvezni fogom.

Ekkor olyasmi történt, amire nagyon nem számítottam. Holmes megfogta a jobb kezemet, szájához emelte és gyengéden megcsókolta. Felemelte a fejét, kezemet a kezében tartva a szemembe nézett.

-         Le vagyok kötelezve Önnek, Sarah!

Fogalmam sincs, meddig ültünk ott, kéz a kézben, egymásra nézve. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Lehet, hogy csak két másodperc volt, de lehet, hogy 10 perc. Végül a detektív megszólalt.

-         Most mennem kell. – mondta halkan.

Én csak bólintottam, és felálltam. A férfi is felkelt. Már éppen indultam volna, amikor megszólított.

-         Sarah!

Ránéztem.

-         Igen?

-         Még egyszer nagyon köszönöm.

Rávillantottam ördögi mosolyom.

- Majd akkor köszönje, ha már végeztünk. – és kisiettem a szobából.