8. fejezet

                                 Új kihívás

Az elkövetkezendő néhány hét számomra eseménytelenül telt. Nem úgy Holmes számára. Egymás után kapta a megbízásokat, legtöbbjük vidékről érkezett, így alig tartózkodott otthon. Az október eleji közös programunk óta alig beszéltünk, legfeljebb semmiségekről, hogy mikor kéri a vacsorát, meg hogy meddig lesz távol. Eleinte megpróbáltam beletörődni, hiszen őt nem az én szórakoztatásomra rendelték, van munkája, ami nem reggel 8-tól délután 4-ig tart hétköznaponként. Aztán egyre nehezebb lett. Nagyon hiányzott.

Szépen lassan beletanultam a házimunkába, főzésbe, olyannyira, hogy Mrs. Hudson-nak még hímezni is volt ideje, amire - saját bevallása szerint – már évek óta nem volt példa. Szívesen vállaltam pluszmunkát, így legalább elfoglaltam magam.

Az időjárás egyre ködösebb, szürkébb és hidegebb lett. Abból a némi juttatásból, amit a háztartási segédleteimért kaptam, vettem mindenféle szöveteket és magam varrtam a ruháimat. Varrás közben mindig énekelgettem, nehogy elfelejtsem kedvenc dalaimat, hadd maradjon meg valami a régi életemből, a ruháimon kívül, amelyeket az ágy alatt, egy kiszolgált bőröndben tartottam. Néha elővettem őket, esténként, amikor nagyon egyedül éreztem magam. Volt, hogy azokban aludtam el. Olyankor mindig egy kicsit otthon éreztem magam.

Akkoriban Watson gyakran járt nálunk, de általában csak engem talált otthon. Sokat beszélgettünk, jól esett a társasága. Ha a detektív is a Baker Street-en tartózkodott, gyakran meghívta magával vidékre, egy érdekesebbnek tartott eset felderítésére.

December közepe táján Holmes egyre gyakrabban volt odahaza. Az ügyeket megoldotta és újak nem voltak kilátásban. Rá is fért a pihenés. Arcán látszott a fáradtság. Voltak napok, amiket szinte átaludt. Watson és Mrs. Hudson szerint ez teljesen normális dolog nála, én azért kicsit aggódtam.

Egyik este a szobámban üldögéltem, a fotelben. Korán megvacsoráztam, a férfinak Mrs. Hudson tálalta fel az estebédet, így én aznap nem is találkoztam vele. Emiatt egy kicsit morcos voltam. Magam varrta gombos, hosszúnadrágos pizsamában voltam, jól betakarózva és olvastam. Az én ízlésemnek kissé nyálas, romantikus regényt, de nekem akkor arra volt szükségem.

9 óra körül kopogást hallottam. Úgy véltem, Mrs. Hudson az, hogy megkérdezze nincs-e szükségem valamire, vagy hogy holnap mit fogunk csinálni.

Szóltam, hogy jöjjön be, és addig fel se néztem, amíg meg nem hallottam, hogy becsukódik az ajtó.

Ekkor jött a meglepi.

Holmes volt az. Úgy meglepődtem, hogy hirtelen azt se tudtam, mit szóljak.

-         Jó estét, Mr. Holmes! – nyögtem ki végül.

-         Jó estét, Sarah! Nem zavarok?

-         Öööö… nem, dehogy. Ön úgyis ritka vendég errefelé.

Halványan elmosolyodott, majd folytattam.

-         Miben segíthetek?

-         Mrs. Hudson-ról lenne szó.

-         Történt vele valami?

-         Ő jól van, de a nővére Sussex-ben, megbetegedett és kérte, hogy utazzon el hozzá. Mrs. Hudson menne is, csak aggódik, hogy ki fogja ellátni a háztartást.

-         Hát majd én! – kiáltottam fel talán kissé túlságosan is lelkesen.

-         Örülök a lelkesedésének, de biztos benne, hogy nem túl nagy feladat ez Önnek?

-         Igen, biztos vagyok benne. Az elmúlt néhány hónapban sikerült elsajátítanom minden szükséges ismeretet. Legfeljebb kevesebb szabadidőm lesz. Nyugodtan mondja meg Mrs. Hudson-nak, hogy részemről addig marad vidéken, amíg csak akar. Nyugodt szívvel rám bízhatja a Baker Street 221/B-t.

A férfi szélesebb mosolyra húzta a száját.

-         Engem meggyőzött. Megyek és elújságolom Mrs. Hudson-nak, hogy holnap indulhat is.

-         Már holnap indul? – felpattantam a székből. - Akkor beszélnem kell vele! Egy csomó dolgot nem tudok, hol van. Na jó nem olyan sokat, de néhányat tényleg nem! És hogyan is csinálta múltkor azt a kaját a veséből? Meg mi is annak a neve?

Miközben a papucsomat keresgéltem, össze-vissza beszéltem. Azt hiszem, kicsit bepánikoltam. Éreztem, hogy a detektív engem figyel. Belebújtam az ágy alatt heverő lábbelikbe, majd felegyenesedtem és csípőre tett kézzel néztem rá.

-         Valami nem tetszik?

-         Az öltözéke. – halványan mosolygott.

-         Mi a baj vele?

-         Semmi, csak furcsa.

-         Pizsama. Kényelmesebb, mint a hálóing és eredetileg férfiaknak készült. – elvigyorodtam. – Szeretne egyet?

-         Talán majd máskor. Most menjünk, Mrs. Hudson-nak még pakolnia kell.