4. fejezet

                           Új kihívások

Másnap reggel korán ébredtem. Fejfájás nélkül. Felültem az ágyban és megpróbáltam gondolkodni.

Este Watson-nal és Holmes-szal beszélgettünk a világomról, az ottani 19. századról és magamról. Vacsora után korán lefeküdtem, mert eléggé elfáradtam. Elalvás előtt eszembe jutott az otthonom és hogy soha többé nem fogom viszontlátni. Álomba sírtam magam.

Felkeltem és az ablakhoz mentem. Egy hosszú hálóing volt rajtam, Mrs. Hudson-tól kaptam. Kinéztem és láttam, hogy a korai időpont ellenére (reggel 7 óra volt), rengetegen nyüzsögtek odakint. Csak álltam és bámultam. Hihetetlen volt.

Aztán gondoltam, körülnézek, ébren van-e már valaki. Felvettem egy farmert, meg egy rózsaszín pulcsit, meg a sportcipőmet és lementem a dolgozószobába. A folyosón találkoztam a házvezetenővel. Kicsit furán nézett rám, gondolom a ruháim miatt, de kedvesen mosolygott.

-         Jó reggelt, kedvesem! Nem tudott aludni?

-         Jó reggelt, Mrs. Hudson! Tegnap korán lefeküdtem és kialudtam magam.

-         Ennek örülök. Mr. Holmes még alszik, 8 óra körül szokott felkelni, és fél 9-kor reggelizik. Most gyújtottam be a kandallóba a szalonban, ha gondolja, bemehet oda olvasgatni. De a vegyszerekhez ne nyúljon, Mr. Holmes senkit nem enged a közelükbe!

-         Köszönöm, Mrs. Hudson! És eszembe se jutott Mr. Holmes játékszereit kipróbálni.

Az idős hölgy mosolyogva lement a lépcsőn, én pedig bementem a szalonba.

A szalon elég nagy volt, de tágasnak nem mondható. Az ajtóval szemben két ablak volt, ahonnan az utcára lehetett látni. A jobboldali előtt volt egy íróasztal, tele papírokkal. Jobbra tőle egy nagy fiókos szekrény, az iratoknak és gondolom Watson feljegyzéseinek. A felső része tele volt könyvekkel.

A baloldali ablaknál állt egy kottatartó. Nem messze tőle, a kandallóban lobogott a tűz. A kandalló előtt két fotel, a tűz felé fordítva. Az egyikben egy hegedű, vonóval. A szoba közepén egy kanapé. A fiókos szekrény mellett egy asztal négy székkel. Az ajtótól balra, a fal mellett volt egy másik asztal, tele vegyszerekkel, amellett pedig egy ajtó, ami Sherlock szobájába nyílt.

A padlón szőnyegek, a falakon tájképek, virágos tapéta és hozzá illő függönyök. Napfénynél sokkal jobban meg tudtam szemlélni a részleteket, mint előző este gázvilágításban.

Halkan becsuktam az ajtót és a könyvespolc felé vettem az irányt. Volt ott földrajzi, kémiai (ki gondolta volna) meg történelmi is. Én ez utóbbiakból választottam egyet, ami egyetemes történelemmel foglalkozott, hogy képben legyek. Letelepedtem a kanapéra, levetettem a cipőmet, elhelyezkedtem törökülésben és olvasni kezdtem.

Eleinte kissé nehezen ment, de találtam ismerős részeket és ez megkönnyítette a dolgomat. Kiderült, hogy a történelem nagyjából ugyanúgy alakult, mint a miénk, csak a szereplőket hívták másképp. Ugyanaz, de mégse. Teljesen belefeledkeztem és arra eszméltem fel, hogy kivágódik Holmes szobájának ajtaja, majd a férfi hálóingben, köntösben és papucsban beviharzik és lehuppan az ablak felőli fotelbe.

-         Jó reggelt, Mr. Holmes!

Hirtelen rámnézett és látszott, hogy eddig nem vett észre. A szemei teljesen kikerekedtek, azt hiszem, kissé zavarban volt.

-         Miss Smith! Ön már ébren van? Észre sem vettem. Ha tudtam volna, hogy itt van, felöltözöm.

-         Már több mint egy órája fent vagyok. Gondoltam, olvasgatok egyet, amíg felkel. Mrs. Hudson mondta, hogy még alszik, ezért halkan voltam, nehogy felébresszem. – Egy kicsit hallgattam, majd elmosolyodva folytattam. - És ne aggódjon, láttam én már férfit hálóing és köntös nélkül is.

A férfi először csak bámult rám, majd felhúzta egyik szemöldökét, hátradőlt a fotelban és nevetni kezdett. Amikor abbahagyta, így szólt:

-         Azt hiszem, Ön sok érdekes dolgot tudna nekem mesélni.

-         Én is azt hiszem.

A szemembe nézett. Tudtam, hogy olyan ember, aki úgy vizsgáztatja a másikat, hogy a szemébe néz. Aki elfordítja a tekintetét, vesztett. Erőt vettem magamon, és önelégült mosollyal tartottam a pillantását. Hosszú másodpercek teltek el, de kiálltam a próbát.

-         Úgy vélem, Ön egy igazán okos és őszinte fiatal hölgy. De ha most megbocsát, felöltözöm, mert Mrs. Hudson bármelyik percben itt lehet a reggelivel. – Azzal kiment a szobából.

Én meg végigdőltem a kanapén és éreztem, hogy a vér a fejembe száll. Viszont valahogy dicsőséget éreztem. Tudtam, hogy újdonsült barátaimmal jól ki fogok jönni. Watson nagyon barátságos volt, kicsit atyáskodó, nagyszerű támasz. Holmes viszont távolságtartó, aki állandóan figyeli az embert, tanulmányozza, próbálja megfejteni. Én is ilyen vagyok, főleg az olyanokkal, mint a detektív. Számomra őket betörni és nagyjából kiismerni (teljesen kielemezni őket lehetetlen és nem is érdemes) igazi kihívás és dicsőség. De kockázatos is: nem egyszer hittem már azt, hogy sikerült beférkőznöm ilyen típusú emberek szívébe, aztán rendesen beletapostak a földbe. Akkor megfogadtam, hogy óvatosabb leszek.

-         Azt hittem kialudta magát! – szólalt meg mögöttem Holmes.

Én meg úgy megijedtem, hogy leestem a kanapéról és nagyot huppantam a földön. Hátamra fordultam és magamban szitkozódtam. Hogy lehetek ennyire béna!

-         Elnézést, nem akartam megijeszteni! Hadd segítsek! – Éreztem a hangján, hogy próbálja visszafojtani a nevetést.

Elfogadjam, ne fogadjam. Visszautasítani egyszerűbb, mert nem fogok elpirulni. Visszautasítani nemcsak udvariatlanság, de bunkóság is.

-         Köszönöm, nagyon kedves, de előbb nyugodtan nevesse ki magát!

Szélesen elmosolyodott.

-         Már legyőztem a késztetést. Bár nem volt könnyű.

Kinyújtotta mindkét kezét.

Próbáltam csúnyán nézni, de nem tudtam rá haragudni. Elfogadtam a segítséget és felálltam. Ekkor kopogtattak.

-         Bizonyára a reggeli. – Elengedte a kezem és az ajtóhoz sietett. - Nyitom, Mrs. Hudson!

Betessékelte a hölgyet, én meg csak álltam és próbáltam összeszedni magam.

-         Miss Smith!

Megráztam a fejem.

-         Igen?

-         Nem jön reggelizni?

A detektív az asztalnál ült, Mrs. Hudson sehol.

-         Ööö… de, jövök.

Leültem a férfival szemben és elkezdtem vajazni egy pirítóst. Éreztem, hogy figyel és gúnyosan mosolyog. Fel se nézve kérdeztem:

-         Van valami probléma, Mr. Holmes?

-         Nem, dehogy, kisasszony. Csak úgy tűnik, szeret elmerülni a gondolataiban.

-         És ez zavarja? Mert úgy tudom, hogy ez Önre is igaz.

-         Valóban. És ezért nem is zavar. Sőt!

Elhallgatott. A kés megállt a kezemben. Felnéztem, de ő már az újságját olvasta. Titokzatos mosoly ült a száján, ami biztosan nem a lapnak szólt. Én is elmosolyodtam, majd tovább folytattam az evést. Úgy éreztem, mégiscsak jó lesz nekem itt.