-         Shit!

Utálom a fejfájást és rövid időn belül már másodszor ébredtem fejfájással. Vagy az csak egy álom volt?

-    Úgy gondolom, hogy fiatal hölgyeknek nem illik így beszélniük.

Kinyitottam a szememet, feltettem a szemüvegemet az éjjeliszekrényről és láttam, hogy Sherlock Holmes a fotelben ül. Megint.

-     Hogy érzi magát, Miss Johanna? – Kicsit elmosolyodott.

-   Mintha megégettek volna. – Egy kis szünet után nevetni kezdett, én is mosolyogtam

-   Hol van Watson

-    Elment meglátogatnia pácienseit. Estére visszaér.

-     Ó.

„Kissé” össze voltam zavarodva. Ez nem szokványos álom volt. Ahhoz túl hosszú és életszerű. Lehet, hogy meghaltam és ez most a túlvilág. Vagy kómában fekszem és ez olyan kómaálom-féle. Ha végigcsinálom, életben maradok.

A harmadik alternatíva volt a legfurább. Egy másik dimenzióban vagyok, és itt Sherlock Holmes és Watson és minden igazi. Egy olyan univerzumban, ahol bárki szerepelhet a médiában és Paris Hilton dalai slágerek, bármi lehetséges… Szóval akár meghaltam, akár a Conan Doyle-dimenzióban vagyok, mindkettő végleges.

- Zavartnak tűnik. - Holmes felállt és az ágyamhoz lépett.

- Na ne mondja. – Vágtam egy arcot.

- Össze van zavarodva. És cinikus.

- A szarkazmus megkönnyíti az életet.

- Megértem a viselkedését, de talán tudok segíteni. Először kérem, mutatkozzon be!

- Bocsi. A nevem… jobb lesz, ha angolul mondom. Sarah Smith vagyok. Magyarországról jöttem. Ööö, ha itt létezik ilyen ország.

- Úgy vélem, Ön az Osztrák-Magyar Monarchiára gondol.

- Pontosan. Legalább ez ugyanolyan, mint az én világomban.

- Az Ön világában?

- Hát, azt hiszem, hogy belémcsapott a villám. Otthon. 2006. szeptember 28-án.

Holmes szemei kikerekedtek.

-         2006?

-         Igen. Ezért voltam összezavarodva.

-         Meg tudom érteni. De hogyan került ide?

-         Hahó, nem vagyok fizikus. Ön a tudós, nem, Ön csak egy amatőr kémikus.

Felhúzta egyik szemöldökét.

-         Csak amatőr?

-         Úgy értettem, hogy nem vegyész. Csinál dolgokat kémiai anyagaival, de valójában egy detektív. Tanácsadó detektív. Azt hiszem.

-         Honnan tudja, Miss Smith?

-         A világomban Ön kitalált személy. Ahogy Watson is. Hála Sir Arthur Conan Doyle írónak. Igazából én nagyon szeretem a Sherlock Holmes-sztorikat, és azt hiszem, tudok néhány dolgot Önről. Persze valószínű, hogy néhány dolog nem úgy van, mint otthon.

-         Nos, ez igazán érdekes.

-         Nekem mondja?

Ekkor korgott egyet a gyomrom.

-         Éhes?

-         Igen, nagyon.

-         Megyek és szólok Mrs. Hudsonnak, hogy hozzon Önnek néhány szendvicset. Ő a…

-         Házvezetőnő. Tudom.

Halványan rám mosolygott, majd elment. Nekidőltem az ágy támlájának és körülnéztem. A szoba kicsi volt, de bájos. Egy fiókos szekrény, egy szekrény, egy kis asztal, egy karosszék, egy fotel, egy éjjeli szekrény és az ágyam alkotta a bútorzatot. A falakon virágos tapéta, az ablakon virágos függöny, gázlámpák. Igazi viktoriánus hangulat.

Kopogtattak.

-         Jöjjön be!

A detektív bejött, fogta a széket, odahúzta az ágyamhoz és leült.

- Mrs. Hudson hamarosan jön. Mondtam, hogy Ön egy messzi és idegen országból jött. Nem emlékszik, hogyan került ide. Úgy gondolom, hogy ő nem hisz a világok vagy dimenziók közötti utazásban. – Egy kis mosoly bujkált a szája sarkában.

- És Ön hisz nekem?

- Elmondhatom, Miss Smith, hogy az Ön története különleges. Nem, inkább fantasztikus. Azonban, ha az öltözködését, meg a ruháit nézem és egyáltalán, Önt nézem, a gondolat, hogy Ön egy másik világból jött, nem is olyan hihetetlen.

- Köszönöm, hogy hisz nekem, de mért vagyok olyan furcsa?

- Először is a frizurája.

- A frizurám? Mi a baj vele? Még színezve sincs. Természetes barna.

- Az, ahogyan le van vágva. Rövid.

- Vállig ér.

- Én is ezt mondtam. És ki van engedve. Hölgyek nyilvánosan nem tesznek ilyet.

- Feltűzik.

- Igen. – Szemforgató szokások.

- Másodszor a ruháim.

- Nem, a szemüvege.

- De itt is létezik a szemüveg.

- Igen, de a keretük kerekded, az Öné szögletes. És olyan könnyű.

- Mert a lencsék műanyagból vannak.

- Nem ismerem azt az anyagot. Ön a karján hordja az óráját?

- Igen, és az is műanyag. A műanyag mesterségesen előállított… anyag.

Mielőtt megkérdezhette volna, hogyan állítják elő és ezzel leleplezte volna kémiatudásom rengeteg sötét foltját, kopogtattak.

-         Jöjjön, Mrs. Hudson, különben a vendégünk éhen hal!

A hölgynek ősz haja volt és kedves mosolya. Úgy nézett ki, mint valami mesebeli nagyanyó. Egy szendvicsekkel és teával megrakott tálcát tett elém.

- Remélem, ízleni fog, kedvesem!

- Biztos vagyok benne. Köszönöm!

Ezután kisietett a szobából. A szendvicsek tényleg isteniek voltak, de a tea… Nos, én a teát cukorral és sok citromlével szeretem. Tejjel kicsit fura volt, de mivel szomjas voltam, megittam.

-         Nem szereti a teát?

-         Én tej nélkül, citrommal szeretem.

Holmes elszörnyülködve nézett rám, de nem szólt semmit. Amíg ettem, mindketten csendben voltunk.