Sherlock Holmes és a hegedűlecke

- Fáradjon be! -kiáltotta a férfi flegmán és intett, ahogy megpillantotta a résre nyitott ajtóban megjelenő kedves kis arcot.

-Jöjjön csak be Elisabeth kisasszony!- ismételte ahogy a lány kitárta a szoba ajtaját.

Az ifjú tanonc félve lépte át a küszöböt.Tekintetét körbe járatta a szobában.A levegő tiszta volt és friss a belépő egyetlen szippantásból érezhette, hogy erős kereszthuzatfutott át rajta nem is oly rég.A szobában kisebb endszertelenség uralkodot. A lány szeme néhány pillanat alatt futott végig a szobán, mígnem tekintete összeakadt a tanítóéval.

- Örülök, hogy időben érkezett, a pontosság nagy erény.- szólt immár mosolyogva éas bal kezét  figyelmeztetőleg a levegőbe emelte.

- Én pedig örülök, hogy legalább ennyiben megfelelek.

- Ennyiben? - a férfi arca elkomorodott. - Miből gondolja, hogy tehetségtelen lenne?

- Tudja uram a családomban nem jellemző a muzsikus tálentum.

- Talán úgy véli én zenész családból származom,ugyan dehogy...Bocsásson meg, foglaljon helyet!- szakította félbe gondolatmenetét, miközben letelepedett kedvenc karosszékében.

- Tehát sok gyakorlással és odafigyeléssel egészen jó lehet. Miért hallgat?

- Csak nem szerettem volna...félbeszakítani.- mondta felbátordodva, de abban a pillanatban az a gondolat futott át az agyán milyen butaság is volt ezt mondani.

A férfi arcán szelíd mosoly libent át, mintha tudta volna mire gondol a vele szemben ülő ifjú hölgy.

- Ha megbocsájt! Ön tökéletes.Kisasszony.

Liz érezte, hogy egész arcát elborítja a vörösség.

- Úgy értem, -folytatta a féfi- igazán nagyszerű, hogy ilyen csendes és visszafogott, őszintén szólva nehezen viselem, ha egy a magaménál karakteresebb egyéniséggel kell foglalkoznom.

Líz mindig büszke volt a bátorságára, így aztán összekapta magát és megszólalt.

- Ne gondolja Mr. Holmes, hogy engem olyan könnyű befolyásolni, mint a legtöbb kisasszonyt.

Pontosan ez volt az, amit Holmes el akart érni.Ezért tovább folytatta.

-Úgy gondolja,hiszen elég volt csupán a lábát betennie az ajtón és máris megszeppent!

De kérem!

- Aha!!! - és kezeit tarkójára téve hátra dőlt a karoszékben.

- Mit aha?

Holmes felhúzta a szemöldökét, majd komoly arccal előre dölt és a térdére könyökölve magyarázni kezdett.

- Tudja, ahogy belépett ide, a tartásából és viselkedéséből is tudni lehetett hogy ön minden bizonnyal igen határozott jellem, ugyanakkor annyira megszeppent, hogy bevallom megtévesztet a viselkedése.

Líz magában mosolygott e szavak hallatán, mertvotl egy dolog amit Holmes nem értett a viselkedésében, csak Líz tudta, ,,Ki" is volt az oka a zavarának.

- Kérem bocsássa meg kissé nyers megnyilvánulásomat, de mint leendő tanítványom megértheti, hogy nem tűrhettem el a magabiztosság és a bizonytalanság eme kettősét önben. És most bocsásson meg, de igen fontos ügyem van.

- Természetesen megértem.

- Talán szerdán, ha önnek is megfelel, ismét eljöhetne.Azonban előre is szíves elnézését kell kérnem,ha esetleg nem tudnék rendelkezésére állni.Tudja a foglalkozásom.

- Köszönöm Mr. Holmes és hálás vagyok azért az érdekfeszítő pszichológiai elemzésért amelyet rólam festet.- válaszolta Líz határozottan, mintegy visszavágás képp az előbbiekre. Majd ugyan azzal a lendülettel sarkon fordult.

Felhőtlen mosoly ült ki az arcára amikor hallotta, hogy az ajtó mely annyi ember mögött csapódott már be, most csak egészen sokára zárult be mögötte...