Hajnalkák

 ...Nem tudott aludni, felkapta hát vékony fehér szatén köntösét és kiszaladt a kertbe. Nagyot sóhajtott ahogy a friss, langyos nyári levegő átjárta a tüdejét. Meleg, nyári este volt. A csillagok talán sosem ragyogtak még fényesebben. A Hold sárgás fénye megvilágította az apró hajnalkákat a kert tündöklő zöld füvében. A kikelet első harmatcseppei visszatükrözték az aranyszínű fénysugarat.

A lány az égre emelte tekintetét, mintha mélyen magában kért volna valamit.

 Ekkor meghallotta a kerti ajtó nyikorgását, egy gondolat futott végig a fejében. Megfordult. ,,Istenem, Ő az." - gondolta,amikor meglátta a férfi alakját körvonalazódni a Hold fényében. A férfi egy pillanat erejéig megdöbbent, aztán így szólt kedves, bársonyos hangján:

- Szép az éjszaka.- és az égre nézett.

- Gyönyörű.

- De nem szebb mint Te.- mosolygott.

A lány meglepődött, oly kevéssé remélte ezeket a szavakat. Nem szólt, de érezte, hogy a lábai elzsibbadnak, ahogy a férfi közelebb lép.

- Megleptelek?

- M...meg.De miért mondtad ezt?

A férfi elmosolyodott és végigsimította a lány haját.

- Sosem mondtam, pedig ez az igazság. Közelebb hajolt és megcsókolta.A talaj mintha csak szándékosan csúszott volna ki a lábuk alól és következő percben már ott hevcertek a hajnalkák közt.

 Talán csak ezek az apró virágok a tudói, mi tötént abban a hátsó kertben azon a fülledt nyári hajnalon.